Ugrás a tartalomra

Ittas sofőröket szűrtek ki

Létrehozva
Mielőtt még balesetet okozhattak volna, tizennyolc ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.

A police.hu tájékoztatása szerint a rendőrök folyamatosan, így a nyári időszakban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, vagy bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Hangsúlyozzák, hogy az ittasan elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

- A megye útjain május 23-a és 29-e között 85 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5 balesetben az ittas, illetve egy esetben bódult sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 18 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 17 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség - írták.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti.

(Külső képünk archív fotó)

Ez is érdekelhet

Egy betöréssorozat tragikus vége
BűnügyBorsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
A Hernádkakon élő tolvaj még adománygyűjtőládákból is lopott.
lovak 26-os
Halálos balesetet okoztak az elszökött lovak a borsodi úton
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A borsodi telephelyről három ló kiszökött, a 26-os számú főúton személyautóval ütközve halálos balesetet okoztak.
Emberölés előkészülete miatt került letartóztatásba a fiatalkorú
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorúnak a letartóztatását, akivel szemben emberölés előkészületének és személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.
Erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott az Ózdi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki erőszakkal akadályozta jogszerű eljárásukban a mentősöket Ózdon.