Ugrás a tartalomra

Emelhetik a tarifákat Miskolcon, de a taxisok szerint még ez is kevés

Létrehozva
Több mint 60 százalékkal drágábban taxizhatunk péntektől Miskolcon, amennyiben a csütörtöki közgyűlés megszavazza a taxitársaságok által kezdeményezett tarifamódosítást. A lapunk által megkérdezett sofőrök azt mondták, muszáj emelni, nekik is drágább lett az élet, de hogy mi lesz a benzinárstop felfüggesztése után, abba inkább bele sem mernek gondolni.

Legutóbb 2018-ban módosították a taxiszolgáltatásért felszámítható árat szabályozó rendeletet. Akkor a taxisok érdekvédelmi képviseletét is ellátó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) kezdeményezte a módosítást, aminek értelmében - a taxitársaságok által javasolt díjtételt alapul véve - az alapdíjat 450 forintra emelték. A viteldíjat 4 évvel ezelőtt 280 forint/kilométerben állapították meg, a várakozási díjat pedig percenként 70 forintban.

Minden drágult

Ezek a tarifák 2018 óta nem változtak. Március elején azonban három taxitársaság - a Nonstop, a Best of és a Fortuna-M - kezdeményezte a rendeletmódosítást. Gönczfalvi János, a Nonstop Taxi ügyvezetője lapunknak elmondta, az elszabadult infláció és az üzemanyagárak emelkedése mellett nekik komoly javítási és fenntartási költségekkel is számolniuk kell. A szervízdíjak "iszonyatosak", fogalmazott, az alkatrészek pedig ma már dupla annyiba kerülnek, mint akár csak egy éve. A leghúsbavágóbb azonban: 10 évesnél idősebb autót nem használhatnak, az újak most nagyon drágák, a szintén sokba kerülő használtakat pedig nem érdemes megvenni, ha 1-2 éven belül le kell cserélniük.

- Azt számoltuk ki, hogy a jelenlegi tarifák mellett közel 800 ezer forintot kellene behoznia egy sofőrnek havonta, hogy a 200 ezer forint körüli fizetést megkapja. Ehhez havonta 20-25 napot kellen dolgozniuk, akár 12-14 órában. Ez lehetetlen, ilyet nem lehet csinálni. Emelni kell, különben nem tudunk megélni - vezette le az ügyvezető.

Kép
A megélhetésüket lehetetleníti el a drágulás. | Fotók: Mocsári László

Az említett taxitársaságok azt javasolják tehát, hogy a legmagasabb hatósági áras egységdíj 700 forint legyen (ez 250 forintos, 64 százalékos emelés) - ez az alapdíj, ennyiről indul el az utas, amint beszállt a taxiba. A viteldíj 320 forintra nőne kilométerenként, a várakozási díj pedig percenként 80 forintot tesz ki. A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Az előterjesztés azt is leszögezi, hogy az elmúlt időszakban kialakult jelentős mértékű infláció, az üzemanyag árának drasztikus emelkedése, valamint az orosz-ukrán háború gazdasági életre kiható egyéb hatásaira tekintettel a helyi vállalkozások megóvása, segítése érdekében - szem előtt tartva a fogyasztói érdekek védelmét is - indokolt a szolgáltatás legmagasabb hatósági árának a taxitársaságok által javasolt mértékű emelése.

Mint ismert, Budapesten május elejétől drágultak a taxik viteldíjai, az alapdíj 700-ról 1000 forintra, a kilométerdíj 300-ról 400-ra, a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra nőtt a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Közgyűlés döntése alapján. A közgyűlés ott április 13-án módosította a taxirendeletet, a 33 százalékos emelést szintén a jelentős üzemanyagár-emelkedéssel, valamint a megnövekedett inflációval és a minimálbér emelkedésével indokolták.

Kép

Lehetne több is

- Ugyanannyiba kerül nekem az üzemanyag, vagy a szalonból kihozott autó, mint a pestieknek. Szerintem kevés is ez az emelés, de hogy emelni kell, az biztos - mondja az épp utasra váró Bertalan, aki még azt is "benyeli" akár, hogy egy rövid időre visszaesik a forgalom, de bízik abban, hogy "aki eddig taxizott, az előbb-utóbb vissza fog térni hozzánk".

Levezeti azt is nekünk, hogy a KSH által mért 8 százalék körüli infláció inkább közelít a 40-hez, de a napokban közzétett, 550 ezer forintos bruttó átlagkereset is minimum félrevezető.

- De tegyük fel, hogy valóban itt tartunk. Na már most, akkor kérdezem én: ha valóban így növekednek a jövedelmek, akkor az én fizetésem miért ne emelkedhetne? - veti fel. - Én is szeretnék többet keresni, mert most még a reálértékét sem tudja megtartani a fizetésem.

Kép

Kollégája (neve elhallgatását kérte) hozzátette, amint megszűnik a július elejéig tartó benzinárstop, és felszalad 6-700 forint környékére az üzemanyagok ára, akkor jönnek csak igazán a gondok.

- De a benzin ára csak egy dolog; a boltokban is akár hetente 10-20 százalékkal több pénzt kérnek el egy-egy termékért. Mi ugyanúgy járunk boltba, mint más, az élelmiszer nekünk is drága. A taxisoknak számolni kell aztán az alkatrészárakkal, a kötelező biztosítással. Hadd ne soroljam tovább - fogalmaz.

Kép

- A miskolci fizetéseket figyelembe véve a 700 forint alapdíj normálisnak tűnik. A viteldíj még akár magasabb is lehetne szerintem, a 40 forintos emelést minimálisnak tartom - teszi hozzá egy másik taxisofőr (ő sem szerette volna, ha megjelenik a neve a cikkben - a szerző). - Ha az üzemanyag- és alkatrészárakat, vagy a csillagos eget verdeső szerelési díjakat nézem, akkor azt mondom, hogy nem elegendő az emelés.

"De mi lesz akkor, ha kivezetik a benzinárstopot? Baj. Még kevesebb lesz a bevétel, kevesebb marad a háztartásban, amit félre lehet tenni, például a következő autóra" - tette hozzá.

Ez is érdekelhet

Japán minifesztivál az Egyetemvárosban
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Kulturális és gasztroélmény-programokat kínáló minifesztivált rendezett pénteken a Japán Nagykövetség a Miskolci Egyetemen.
Újabb indulók a 2-es választókerületben is
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Megtartotta második ülését a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 2-es számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság péntek délután.
Képgaléria
Az Avasi kilátó is színesbe öltözik a Ritka Betegségek Világnapján
MiskolcEgészség
Február utolsó napja a Ritka Betegségek Világnapja, amelyet idén tizenkilencedik alkalommal rendeznek meg világszerte.
„A böjt hatására az ember gondolatvilága elkezd megtisztulni”
MiskolcEgyház
Milyen az Istennek tetsző böjt? Ezt is megtudhattuk Meleg Attila református lelkipásztortól, aki maga is gyakorlott böjtölő.