DVTK
Négy meccsesre nyújtott sorozat
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Füzesabony SC együttesét győzte le a DVTK II F4R.
Kikaptak a dósgyőriek
Sakk: NB I-es csapatbajnokság, Maróczy Géza csoport, 10. forduló: veszítettek a piros-fehérek.
Három érmet szereztek
Birkózás: U15-ös kötöttfogású és női országos bajnokság, Zalaegerszeg.
DVTK: Vignjevicet elküldték, Takácsot megbízták
Edzőváltás történt éjszaka a DVTK labdarúgócsapatánál. A vezetőedző ment, az eddigi asszisztensedző előre lépett a már kiesett DVTK együttesénél.
Eldőlt, búcsúzik az NB I-től a DVTK
A DVTK ötgólos vereséget szenvedett. A Debreceni VSC nyert a DVTK vendégeként.
Elverték a piros-fehéreket
Kézilabda: férfi NB I/B, 25. forduló: védőmunkájuk nulla volt.
Egy győzelemre a döntőtől a Diósgyőr
A DVTK HunTherm az elődöntő első meccsét játszotta szombaton. A Sopron Basket csapatát fogadta a DVTK HunTherm.
A sokadik talán majd most
Az NB II-es szakadék szélén álló DVTK ma itthon játszik. A Debreceni VSC-t fogadja a DVTK.
A tét immár a döntőbe jutás
A DVTK HunTherm az újdonsült Magyar Kupa-győztes, a Sopron Basket ellen harcol a bajnokságban. Hazai környezetben kezdi a csatát a DVTK HunTherm.
Remek körülmények között gyűjtik az erőt
A DVTK négy atlétája és edzőjük a csodálatos földrajzi környezetben fekvő Kanári-szigeteken táborozik.
Diósgyőri sakksikerek
Április 6. és 12. között a Vas vármegyei Bükön, a Művelődési és Sportközpont adott otthont a Korcsoportos országos bajnokság küzdelmeinek, ahol az ország legtehetségesebb fiatal sportolói mérték össze tudásukat különböző korosztályokban.
Szuper bravúr a DVTK sportolójától, a siker után a nagymamájának üzent
A DVTK öttusázója világkupa versenyt nyert Egyiptomban. Guzi Blanka Kairóban végzett az élen, és szerzett aranyérmet, Magyarországnak, a DVTK-nak.
A Veszprém simán nyert Miskolcon
Kézilabda, NB I/B férfi, 24. forduló: a második helyezett vendégek meg sem izzadtak a két pontért az utolsó előtti piros-fehéreknél.
Ötössel küldték haza ellenfelüket
A DVTK II F4R csapata hazai meccset játszott szombaton. Az Ózd-Sajóvölgye Focisuli gárdáját fogadta a DVTK II F4R.
Zámbó is asztalhoz ül
Montenegró ad otthont látássérültek sakkcsapat világbajnokságának.
És akkor jött Acolatse
A DVTK idegenbeli bajnokit játszott pénteken este. A bajnoki címvédő FTC vendége volt a DVTK.
Különböző tétek: bajnoki arany és kiesés-elkerülés
A DVTK a bajnokcsapat vendége lesz. Az FTC otthonában játszik bajnokit a DVTK.
Gazdagodott a DVTK Sportligete
Átadták legújabb fejlesztésüket: szerdán délután bensőséges hangulatú ünnepség keretében felavatták strandröplabda pályáikat.
A DVTK tarcsi pontszerzése
A DVTK II F4R csapata idegenben ért el döntetlent. A Tiszafüredi VSE vendége volt a DVTK II F4R.
Úton az NB II felé: a hajrában bukott el a Diósgyőr
A DVTK húsvétvasárnap hazai bajnokit játszott. A Puskás AFC együttesét fogadta a DVTK.