Ugrás a tartalomra

Gyurcsány: aki nincs a rendszer ellen, az vele van

Létrehozva
Évértékelőt tartott vasárnap a Demokratikus Koalíció elnöke. Gyurcsány Ferenc egyebek mellett azt mondta, ebben a rendszerben nem lehet középen állni, aki nincs a rendszer ellen, az vele van.
Kép
Gyurcsány Ferenc. Fotó: 444.hu

A kormánynak és a középen állóknak is üzent Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke évértékelő beszédében: vagy a rendszerrel van valaki, vagy ellene. A 444.hu tudósítása szerint Gyurcsány azt mondta, a párt az Orbán-rendszer ellenfeleinek otthona akar lenni.

„Vagy nyugatos demokratikus ország leszünk, vagy önkény lesz Magyarországon, ebben a kérdésben nincs középút, ebben nem engednek a Fidesznek” - mondta beszéde elején Gyurcsány. A volt miniszterelnök a szokásosnál ha tartalmilag nem is, de előadásban visszafogottabb volt, elmondása szerint azért, mert influenzás.

Gyurcsány szerint a rendszer törékennyé tette, sok mindenre rávette a magyarokat. „A legfájdalmasabb, hogy Bucsa után még mindig nem értjük, hogy nem lehet támogatást nyújtani a szemérmetlen, hazug, gyilkos magatartáshoz, amit a magyar kormány tanúsít” - mondta. Szerinte azóta az orosz elnök egyértelműen háborús bűnös, nincs helye mérlegelésnek, ráadásul a vele való kapcsolatnak még csak gazdasági-stratégiai előnye sincs.

A DK első embere úgy fogalmazott, Orbán az orosz hatalom kiszolgálója, nem tudjuk, hogy miért. Ha az ország vezetője nem szuverén, akkor az ország sem, ezért szembe kell szállni vele - mondta. Gyurcsány szerint Magyarország ma magányosabb, mint bármikor az elmúlt évtizedekben, emberek pedig védtelenebbek, mint bármikor a rendszerváltás óta.

Szerinte, "aki azt mondja, hogy az oktatás, a várólisták, az akkumulátorgyár ügye nem politikai kérdés, azok nem legyőzni, hanem meggyőzni akarják a Fideszt, és aki meggyőzni akarja, az meg akarja tartani, mondta Gyurcsány. Szerinte nem lehet egyes ügyek mentén külön-külön megküzdeni, mert rendszerproblémák vannak."

- Nem lehet középen állni ebben a rendszerben, vele vagy ellene, és aki nincs a rendszer ellen, az vele van. Kétmillió embernek, aki másik Magyarországot akar, azt üzeni: egyetlen stratégiai magatartás van, teljes szembenállás a „bűnöző kormánnyal”, amivel minden törvényes eszközzel szembe kell szállni - jelentette ki.

Személy szerint rá kell mutatnia azokra az emberekre, akik a rendszer építő gazdái, nem lehet elbújni a felelősség elől. Nem lehet úgy tenni, mintha a rendszer személytelen lenne, emberek csinálják.Ez a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni több mint bűn, az szégyen- mondta Gyurcsány.
 

Ez is érdekelhet

Akkor és most: Petőfi utcai részlet
Miskolc
Régi képeslapunk és fotóriporterünk által készített új felvételünk ezúttal a Petőfi utcát ábrázolja.
A duó ezzel az autóval indul majd. Fotó: magánarchívum
Kilencezer kilométert hajtanak: miskolciak a Bamako Rallyn
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Újabb érdekességekkel jelentkezett a miskolci Halmi István, aki társával vág majd neki a Budapest–Bamako Rallynak.
Jótékonysági koncert. Fotó: Osztie Tibor
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.
Francia hangulat A Fekvő Róka Cukrászdában
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Saját kezűleg készíthettek francia desszerteket. A Fekvő Róka Cukrászdában előkerültek a mézeskalácsok.