Előbb Károlyi Mihály „polgári demokratikus forradalmát”, majd a Tanácsköztársaság hatalomátvételét is különösebb ellenállás nélkül fogadta el a város vezetősége, óvva a lakosságot az esetleges következményektől. Ezekben a zűrzavaros hetekben, hónapokban nem voltak könnyűek a mindennapok sem. Az ekkor Európa-szerte tomboló spanyolnátha járvány Miskolcot is elérte. A több hullámban érkező kór az egyre állandósuló élelmiszerhiány következtében legyengült lakosság körében könnyen terjedt, a halálos áldozatok száma százas nagyságrendre tehető. És sajnos, ez még nem minden.

A város geopolitikai helyzetéből adódóan előbb cseh (május 2-20.), majd román (augusztus 4. – november 16.) megszállás alá került. Utóbbi mértékének illusztrálására érdemes a város polgármesterének, Dr. Szentpáli Istvánnak a szavait felidézni, aki a románok kivonulásának másnapján így szólt a városi tanácshoz: „A várost és a megyét olyan mértékben fosztották ki a románok, hogy évtizedekre lesz szükség, amíg ismét helyre tudunk állani.” December 2-án érkezett meg a városba a magyar nemzeti hadsereg, így a város viszonylagos nyugalomban készülhetett az ünnepekre. Azért, hogy megtudhassuk, mégis hogy telt a karácsony 1919-ben Miskolcon, érdemes fellapoznunk a város egykori vezető napilapját, a Reggeli Hírlapot.

A fent leírtakat figyelembe véve talán nem is csoda, hogy a közelgő ünnep kevésbé kapott teret a lap december 24-i számában. Csupán egy rövid hír jelent meg a szociális misszió tevékenységéről, eszerint a misszió „karácsony táján felkeresi, felkutatja azokat az uri szegényeket, akik bár nehéz anyagi körülményekkel küzdenek, nyomorognak, restelnek kérni s ott jelentkezni, ahol alamizsnákat osztanak.” A misszió adományait pénz és élelmiszer formájában a Horváth utcában lehetett átvenni.

A lap a különböző bel- és külpolitikai hírek mellett több helyi ügyről is beszámolt, amiből érdemes szemezgetni. Tekintélyes beszámoló olvasható a városi polgárőrség ideiglenes megszüntetéséről. A polgárőrség hat századának ünnepélyes keretek között köszönték meg a vármegyeházán, hogy az azt megelőző öt hétben „a legnehezebb körülmények között segédkezett a város közrendjének, vagyon- és személybiztonságának fenntartásában.” Szokatlanul erős hangvételű cikk olvasható a belváros állapotáról Miskolcz, a rendetlenség városa címmel. Ebben a szerző beszámol a városban tett sétájáról, ahol a hidak borzasztó állapotban vannak, az utcák szemetesek, sárosak, ahol kevés az aszfaltozott út, a közkedvelt városi pihenőhelyként bemutatott Avas elhanyagolt, míg a Búza tér és a Tetemvár környéke „inkább illik Krasznojarszkba vagy Nizsnij-Nowgorodba, mint Magyarországba.” Mindemellett a lap beszámol a cukor- és lisztellátás problémáiról is, ahogy informálja arról is a lakosságot, hogy a vasúti személyszállítás január 3-ig, a villamos közlekedés – hogy a dolgozók a szeretteik körében tölthessék a szentestét – este 7 órától szünetel. Hogy némi öröm legyen az ürömben, arról Bakos Kálmán, az Abbázia-pincze tulajdonosa gondoskodott, aki újborát – tekintettel az ünnepekre – csak 20 koronáért adta.

A Reggeli Hírlap december 25-i, ünnepi száma némileg több helyet szentelt a karácsonynak. A lap többek között a szibériai hadifoglyok javára való adakozásra hívja fel a figyelmet, amelyet a város több pontján elhelyezett urnákban lehet megtenni. A gyűjtés apropóján szépségversenyt is rendeztek, ahol a szavazólapok, valamint „művészi propaganda” ábrázolások megvásárlásával lehetett adományozni. A „zenés-sétával” egybekötött rendezvényen a Pannónia előtt Geszti Jenő zenekara, míg a Városház téren a vasgyári zenekar játszott. Szintén ebben a számban olvashatunk arról – a miniszterelnök, Huszár Károly karácsonyi nyilatkozata mellett –, hogy a Rudolf-laktanyában állomásozó erdélyi, dunántúli és borsodi katonák részére karácsonyfát állítottak „Miskolcz város lelkes honleányai”, míg a csapatkórházban, a tüzérlaktanyában hasonló ünnepélyek voltak, ahol az adományozóknak hála minden katona kapott ajándékot, dohányt és bort, amelyet a honvédek „lelkes éljenzéssel fogadtak”. És ha már honvédek: a Hatodik karácsony című cikkben arról olvashatunk, hogy a miskolciak háziezrede, a 10-es honvédek az elmúlt öt karácsonyukból négyet a fronton töltöttek, míg 1918 karácsonya „sötét, aggodalmakkal teli karácsony” volt, amikor már csak idő kérdése volt, hogy a csehek mikor érnek el Miskolcig. A cikk írója remélte, hogy a hatodik karácsony békességben telik, hogy „ez az utolsó fekete karácsony”, amit felvált immáron a lelkek nyugalmának fehér karácsonya.

Érdekesség, hogy az ünnepi szám Jézus című vezércikkének egy része nem ment át a cenzúrán, így a címlap csonka maradt. Mintha előrevetített volna valamit, ami majd’ öt hónappal később be is következett… Így száz év távlatából is tiszteletteljes főhajtás jár azoknak, akik ezekben a vészterhes időkben védték a hazát és benne Miskolcot, ahogy nagyrabecsülésem fejezem ki az adományozók, a polgárőrök, a „honleányok” és mindazok felé, akik valamilyen módon hozzájárultak ahhoz, hogy ma ebben a gyönyörű városban élhetünk.

Áldott, meghitt, békés ünnepeket, Miskolc!