Ugrás a tartalomra

Jubilált az Irodalmi Fonó

Miskolc TV / minap.hu
Utoljára módosítva
2019. május 19. vasárnap 08:31
Kereken száz irodalmi összeállítás hangzott el az elmúlt években, általában havonta egyszer a Feledy-házban. Vagyis a századikat éppen ezen a hétvégén ünnepelték meg az előadók, akik kedvenceiket idézték az egész napos összejövetelen.
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

A verselés mellett vetítés várta a vendégeket az előző kilencvenkilenc Irodalmi Fonó felvételeiből. Vendégük volt Bereti Gábor költő, aki idén lett Miskolc város Szabó Lőrinc-díjasa.  – A Fonót ünnepeljük, aminek törzsgárdatagja vagyok. Ez egy baráti társaság, amibe a közös érdeklődés hozta össze a tagokat. Ez pedig a művészetek iránti fogékonyság. Ide járnak a magam korabeli és fiatalabb emberek is, akik érdeklődnek elsősorban az irodalom iránt, de akár a zene, színház és egyéb művészeti ágak iránt is. Sokan közülük szeretnek verset mondani, tehát az előadó-művészet iránt is érdeklődnek. Főleg ők a motorjai a csoportnak. Ebben a körben lehetőség nyílik arra, hogy saját verseket adjunk elő, illetve felkérjük az előadókat, hogy ők prezentálják költeményeinket. Az Irodalmi Fonó fontosságát abban is látom, hogy az alkotó azonnali visszajelzést kap a közönségtől a művéről. Ha ugyanis csak a fióknak dolgoznánk, elveszítenénk tájékozódási képességünket, nem tudnánk bemérni a papírra vetett sorok valódi értékét. Itt kontrollálhatjuk magunkat, ami megteremti a fejlődés lehetőségét.

Találkozhattak az érdeklődők még Fecske Csaba József Attila-díjas költővel is, aki már nem először fordul meg az eseménysorozaton, ha másképp nem, hát versei által.

Koncz Károly György, az Irodalmi Fonó egyik létrehozója és a kezdetektől fenntartója elmondta, a mai világban havi bontásban száz irodalmi estet összeállítani, megszervezni, előadni, egyáltalán létrehozni, véghez vinni különleges dolog. – 2009-ben jutott eszünkbe Balázs Istvánnal, hogy mi lenne, ha összehoznánk egy verses-beszélgetős estet. Az első alkalom 2010. február 10-én volt. Nagyon komoly vendégeink voltak, Dobai Pétertől kezdve Buda Ferencen keresztül sok mindenki, ezen kívül pedig több mint háromezer vers elhangzott. Nagy magyar és helyi írók-költők művei egyaránt szerepeltek összeállításainkban. Elsősorban tehát a magyar irodalmat próbáljuk a magunk kedvére közkinccsé tenni. Azt hiszem, hogy ez nagyrészt sikerült is – összegzett Koncz Károly György.

A kilencvenkilenc alkalmon verset olvasott fel az említett szervezők mellett többek között Ötvös Éva, Petri Nóra, Vajda Éva, Perecsenyi Attila, Rajna Andrea és Hortai Rita.

Többször fellépett Vihula Mihajlo gitárművész. A felsorolt előadók mindegyikét várták a szervezők a századik összejövetelre, mint ahogy a Róka Lánya zenei együttest is, ami zenei betétekkel tette színesebbé a versekkel átitatott napot a Múzsák Kertjében.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!