Ugrás a tartalomra

Két napon át nyolc karát népszerűsíti az egyetem

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2021. december 09. csütörtök 15:17
2019 után ismét személyesen tartják a Miskolci Egyetemi Nyílt Napokat. A középiskolás diákok és szüleik előtt csütörtök reggel tárta ki kapuit az intézmény.
Fotógaléria: Horváth Csongor

Az érdeklődők nem csupán az egyetem által kínált képzésekkel barátkozhatnak, laborokat látogathatnak, előadásokra ülhetnek be: a hallgatókkal és leendő oktatóikkal folytatott helyszíni eszmecserék révén betekintést nyerhetnek a felsőoktatási intézmény mindennapjaiba. Sőt, a futó programokkal párhuzamosan az egyes kiállítóhelyeken folyamatosan tájékozódni tudnak az induló képzésekről, valamint a kitanulható szakmákról is. A kétnapos eseményt Horváth Zita rektor köszöntőbeszéde nyitotta meg.

Nyolc kart és az azokon induló számtalan képzést ismerhetik meg a diákok ebben a két napban. Egy-egy ilyen érintkezés során - még ha nem is derül ki, de - körvonalazódhat, mely terület szakembereivé válhatnak majd az érettségihez közeledő középiskolások. Az egyetemmel szoros együttműködésben álló, többnyire duális képzést indító vállalatok standjai is ennek szolgálatában települnek ki a nyílt napokra.

- A diákok a korábbi évekhez hasonlóan idén is nagyon nyitottak – mondta Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese, aki kifejtette: az aktuálisan zajlón kívül egyre több olyan nyitott napot tartanak, amikor a felnövekvő nemzedék az épület falai mögé tekinthet.

- A cél, hogy minél közelebb kerüljenek a diákok az egyetemhez, és hogy megkönnyítsük a pályaválasztásukat – emelte ki a rektorhelyettes, aki hozzátette még: nyolc karával, benne a műszaki, a társadalomtudományi, az egészségügyi és a művészeti képzésekkel a Miskolci Egyetem igazi universitasként a tanulmányok széles skáláját kínálja az ide felvételizőknek, nem is beszélve az intézmény által biztosított közösségről és a szakmai fejlődés további lehetőségeiről.

Míg az egyik előadóban a Facebook árnyoldalairól, addig a másikban a pártok és viccpártok a modern politikában betöltött helyzetéről hallhatunk. A nyitott előadások és szemináriumok lényege az interaktivitás, így sor kerül versírási gyakorlatokkal szemléltetett költészeti gyorstalpalóra, hangszerórákra és kvíz fejtörőkre is. A kevésbé a humántudományok, mint inkább a reáliák irányába orientálódók pedig a szerteágazó digitális technológiáktól kezdve a 3D-nyomtatáson át a szálló por koncentrációjának mérésig és az úgynevezett re(cycling)-designig bezárólag számos kutatási tárgykörbe csatlakozhatnak be.

A rendezők igyekeznek minél praktikusabb tanácsokkal ellátni a fiatalságot, így a mozgástani és robotépítési alapismereteken túl szó esik többek között a külföldi tanulás előnyeiről, illetve a felvételi pontszámok optimalizálásáról - egy biztos: utóbbi elsajátításának döntő szerepe lesz abban, hogy a tanulók ne csak az ehhez hasonló eseményeken férkőzhessenek az egyetem berkeibe.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!