- A Diósgyőri Kórházban születtem, és Felsőzsolcán nőttem fel, ami akkor még falu volt, nem város. Oda jártam iskolába, majd Miskolcra gimnáziumba, itt kezdtem a pályámat is újságíróként, tévé riporterként, rádiós műsorvezetőként, illetve szociális munkásként, ugyanis az az eredetei szakmám – kezdi Bánhidi Lilla, a Sorsod Borsod szerzője, akit a karrierje végül a fővárosba szólított.
- Amikor a régió médiumainál már megfordultam, gyakornoki lehetőséget kaptam a Magyar televíziónál. Eleinte ingáztam, nehezen szakadtam el Miskolctól. Aztán a budapesti tévécsatornákat is sorra megjártam. Az intenzív riporteri munkát egyébként már két éve abbahagytam. A jövő majd eldönti, milyen formában térhet vissza az életembe a média.

Miért Miskolc?

Az írónő első könyvének színhelye Miskolc. A regényen három évig dolgozott. A Prae Kiadó 2020 tavaszán krimipályázatot hirdetett, ezen pedig Lilla is indult. Végül második helyre futott be, maga mögé utasítva számos más, színvonalas írást. Arra a kérdésre, hogy miért Miskolcról írt, kész válasszal szolgált számunkra.

- Tirolban tanultam németet. Ez idő alatt beleszerettem a regionális krimi műfajába. Megtetszett, hogy egy bűnügyi regény nem csak arról szólhat, hogy van egy izgalmas rejtély. A klasszikus kriminél gyakori, hogy csak azért olvassuk, hogy tudjuk, ki a tettes, összerakjuk a képet, és csak ezen van a hangsúly. Szerintem a műfajba belefér, hogy egy könyv mindemellett társadalmi problémákkal foglalkozik, bemutat egy régiót, tájnyelvet és gondolkodásmódokat ismerünk meg általa. Akkor még nem terveztem írni, de megfordult a fejemben, ha egyszer ilyesmibe fognék, akkor biztos Miskolcról szólna. Nálunk ugyanis nem csak a tájnyelv gazdag, de a természeti közeg is bemutatásra érdemes. Persze megvan a városnak a pozitív és a negatív oldala is. Sok olyan része van Miskolcnak és a vármegyének, amit csak kevesen ismernek az országban. Emellett erősen megjelenik a borsodi identitás is. Amíg ott él az ember, nem is igazán érzékeli. Amikor eljön, akkor viszont annál erősebben. Ez szerintem olyan érték, ami nincs nagyon meg máshol az országban.

A nyomozás

Ahhoz, hogy friss képet alkosson Miskolcról, és papírra vigye a város pontos „ujjlenyomatát”, Bánhidi Lilla nem csak a fiatalkori emlékeiből merített.
- Rendszeresen járok Miskolcra, így van rálátásom, mi történik otthon. Mélységében ezt mégsem találtam elegendő tudásnak, hiszen az utcákat átnevezték, új épületek, terek kaptak helyet, új szórakozóhelyek nyíltak. Van, amit felújítottak, más környék meg rosszabb állapotban van, mint emlékeztem. Meg kellett tehát újra nézni azokat a helyszíneket, ahol a cselekmény játszódik. Kiderült, hogy számos olyan érdekes dolog is van a város történelmében, amivel nem voltam képben, de a könyv szempontjából lényeges. Ezeknek is utánajártam.

A könyv fogadtatása remek volt. Hiába egy városhoz kötődő krimiről van szó, országosan kiemelkedő számokat produkált.

- Ami egy átlag megjelenési szám egy magyar regénynél, az mostanra – egy hónap alatt – elfogyott. Nagy fejtörést okoz, hogy a következő könyvbemutatóra mit viszünk bemutatni, merthogy nincs már a regényből. Már 2-3 darabokon vitatkozunk lényegében. Egyes helyeken találni még, az egyik nagy könyvesboltlánc például három körben is rendelt, ami nem jellemző egy első könyves szerző kapcsán.

A szerteágazó kutatómunka értékét az olvasói visszajelzések is alátámasztják.

- Azok, akik éltek valaha Miskolcon, gyakran szokták mondani, hogy rengeteg emléket hívott bennük elő a Sorsod Borsod. Napi szinten kapok ilyen témájú üzeneteket. Volt olyan olvasó is, aki nem ismerte Miskolcot, de a könyv hatására elment, és megnézte magának.

Nem csak a környék szépsége jelenik meg a regényben, számos ponton átüt a lapokon a régió iszonytató arca is. Ezeket az írónő szintén saját tapasztalatai alapján írta le.

- Szociális munkásként a hajléktalan-ellátásban kezdtem dolgozni Miskolc utcáin, rehabilitációs otthonban, hajléktalan melegedőben. Édesanyám a Kegyetlen-térségben él a mai napig (kieg.: a Hernádvécsét, Hernádpetrit, Pusztaradványt, Szalaszendet, Szemerét, Fájt, Fulókércset és Novajidrányt felölelő környéket nevezik így). Amikor gyerek voltam, mi is ismertük a nehézségeket, de tudtam, hogy tőlünk jóval szegényebb családok is élnek Miskolc vonzáskörzetében. Viszont az a fajta nincstelenség és kilátástalanság, amit a Kegyetlen-térségben tapasztaltam, nagyon megdöbbentett. Igen, van olyan, amikor azért nem megy a gyerek iskolába, mert hárman hordanak egy téli cipőt, kabátot. Van, hogy valaki egész hétvégén nem eszik, és hétfőn reggel úgy esik be az iskolapadba, majd a tanár néni adja oda a saját reggelijét neki, hogy a gyerek kibírja a napot.  A mai napig szervezünk oda gyűjtéseket, persze, ez csak csepp a tengerben, és nem is lehet megoldás, de azt teszem, amit személy szerint tudok. A regénybe is azért írtam bele a térség problémáit, mert ha az olvasók csak benyomást kapnak az ottani helyzetről, és megismerik a problémákat, fel tudom hívni rájuk a figyelmet, már tudtam tenni valamit.

Be kell rúgni az ajtót

A miskolci sorozatgyilkos után nem csak a rendőrség nyomozói kutatnak, de egy eltökélt riporternő is rááll az ügyre. 

- Nem szándékosan építettem fel egy erős női karaktert, legalábbis nem a pozitív diszkrimináció volt a célom. A saját tapasztalataim formálták az írást. Viszont ahhoz, hogy az általam szánt utat be tudja járni Alexa, kellett egy olyan sokkhatás, amiből tud építkezni. Muszáj volt, hogy legyen egyfajta belső tartaléka. A cselekmény természetesen nem valós, de belegondolva nagy lelki erő kell ahhoz, hogy valaki hozzá fogjon egy gyilkossági ügy felgöngyölítéséhez. Persze Alexa karakterében benne vannak a saját élményeim is, mert könnyebb volt hitelesen megírni így a könyvet. Azt hiszem, a média világáról is fel tudtam villantani olyan képeket, amelyek sok ember számára hathatnak újdonságként. Tartalmaz olyan elemeket, amik külsősök számára eleve sejthetőek, ilyen például az újságíró esendősége is, valamint az a kvázi kegyetlenség, ami a szakmát jellemzi: ahhoz, hogy hitelesen be tudj mutatni dolgokat, van, hogy be kell rúgni néhány kaput.