Ugrás a tartalomra

„Magamnak kell rendszereznem” – a távoktatás első hetének tapasztalatai

Répássy Olívia/Kujan István
Utoljára módosítva
2020. március 22. vasárnap 15:56
Diákot, szülőket és iskolaigazgatót kérdeztünk a távoktatásról.
otthon tanulás
Új kihívást jelent az otthoni tanulás. (Fotó: Mocsári László)

A digitális tanrendre március 16-ától, hétfőtől álltunk át. A diákok a tananyagokat és házi feladatokat különböző csatornákon kapják meg. A diákok otthon tanulnak.

„Saját érdekem”

Szakál Botond a Herman Ottó Gimnázium 7. osztályos tanulója. Minden tantárgyból külön Messenger-csoportot hoztak létre, illetve használják a Google Classroomot is, ezeken a platformokon kapják meg a tanároktól a feladatokat arra vonatkozóan, mit kell kidolgozni otthon a munkafüzetben, a tankönyvben. A megoldásokat aztán lefotózzák, és visszaküldik nekik.

– Az oktatók nagyon rendesek, odafigyelnek ránk, biztatnak is minket. De magamnak kell rendszereznem, magamnak kell kialakítanom egy saját rendszert a tanulásban. Az elején picit nehéz volt, de odafigyelek arra, hogy a napi rutin megmaradjon: a délelőtt a tanórákról szól, mintha iskolában lennék, aztán 1 óra körül végzek, és délután készülök a következő napra – sorolta egy napját a diák, aki kiemelte: „saját érdekem, hogy tanuljak, haladjak a tananyaggal”.

Szabadság és szigor

Nem változott meg a tanulási kedv Tóthné Bunda Katalinéknál, most, hogy nem kell iskolába járni a diákoknak. – Aki eddig is tanult, az most is odaül a gép elé, tartja a kapcsolatot a tanáraival, megcsinálja a házit, beosztja az idejét. Az általános iskola első osztályos gyermekem azonban egyedül még nem tud tanulni, de délután maga jelentkezik, hogy foglalkozzak vele. Ő eddig is szívesen járt iskolába. Nyilván, nagyon tetszik nekik a szabadság, és az, hogy eldönthetik, mikor tanulnak.

Ahol kisebb gyerekek vannak a tanköteles mellett, ott nehezebb elvégeztetni az iskolai feladatokat – számolt be az otthoni helyzetről Fintor Anita.

Vitkolczi Lászlónak két gyermeke van, akik különbözőképpen élik meg a kialakult helyzetet. – A nagyobbik tizennyolc éves, ő nehezen kezdett hozzá az otthon tanuláshoz. Mivel azonban az iskolája nagyon komolyan veszi a tantermen kívüli oktatást, és ellenőrzik az órákon való részvételt, mostanra kezd beállni egyfajta rend. A kisebbiknek nem bírnak annyi tanulni valót adni, hogy elég legyen neki és lekösse.

Kórikné Lipták Mónika azt tapasztalta, hogy rengeteg platform született a távoktatásra: Skype, Messenger, Microsoft Teams, Discord, Google Classroom. – Ez nem túl praktikus, mert nehéz követni. A tizenhat éves lányom lelkiismeretesen tanul, de nehezíti a mindennapjait, hogy a laptopja sajnos sokszor lefagy.

A Lévayt nem érte felkészületlenül az átállás

– ezt mondta érdeklődésünkre a református gimnázium igazgatója. Ábrám Tibor arra utalt, hogy a pedagógusok döntő többsége korábban megkapta a továbbképzést, és a megfelelő platformokat is felállították korábban. Hozzátette azért, hogy az iskolák digitalizációja már néhány éve tart, az állami fenntartású intézményekben laptopokat is kaptak a tanárok, de ebből az egyháziak kimaradtak…

Minden köznevelési intézményben ingyenesen elérhetővé vált azonban az Office 365 platform. A Lévayban úgy döntöttek, hogy ezt, és a Class Notebook rendszerét használják az információk továbbítására, átadására. Ezt elérik a diákok, a tanárok és a szülők is. A platformra feltöltött anyagokhoz mindenki hozzáfér, bele is tudnak írni. Egy táblázatból kiválaszthatják a diákok, melyik házidolgozatot írják meg. Aztán töltenek fel ide tanulást segítő anyagokat. Minden tanuló rendelkezik egy saját mappával, ahol tájékoztatást kapnak, ide tölthetik fel a házi feladatot, de itt kérhetik számon őket tudásukról is.

– Tapasztalataink szerint a diákok döntő része megértette, hogy nem szünetről van szó, szépen, rendben elkezdtek dolgozni otthon is – emelte ki az igazgató.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!