Ugrás a tartalomra

A Neoton is rásegített a Fergeteg Partyra

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. augusztus 07. vasárnap 10:29
Péntek este startolt a hónap monstre bulija, a Fergeteg Party a Lovagi Tornák Terén. A sztár fellépők között volt a Neoton és Dj. Dominique.
Horváth Csongor képgalériája

Mondhatjuk, hogy a hónap buliján vagyunk túl a nagyszabású rendezvénnyel, melyen a Crazy Little Queen, az ország legnépszerűbb Queen emlékzenekara melegítette be a közönséget. Majd egy fiatal zenekar, a Heatlie következett, akiknek leginkább a bulizásban kell keresni a mondanivalójukat. Minden egyes koncerten nagyszerű hangulatot csinálnak – ezúttal sem volt ez másképp.

Az est sztárja pedig a mindenki által ismert Neoton, a 80-as évek egyik legsikeresebb hazai popegyüttese volt, akik máig nagyon népszerűek még a fiatalabbak körében is, hiszen nemcsak itthon, de a világ számos országában jelentek meg lemezeik: Japánban, Spanyolországban és Koreában aratták a legnagyobb sikereiket.

A közönség szeretete mellett több mint 7 millió eladott lemezzel büszkélkedhetnek. 450 dal, számos elismerés. A mostani felállásban a tagok: Csepregi Éva, Baracs János és Végvári Ádám mellett Lukács László a gitároknál, Lukács Andi pedig a zongoránál, végül, de nem utolsósorban pedig Heatlie Dávidot, Éva fiát is a dobok mögött láthattuk. Repertoárjuk főleg a régi nagy Neoton-slágerekből tevődött össze: a Santa Mariától a Kétszázhúsz felettig.

Dj. Dominique természetesen pedig jobbnál jobb retro slágerekkel hozakodott elő az eseményen. 

További hírek

Olvasnivaló