Egészség
Meghalt 12 beteg és 1579-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Borsodban pedig 48-an fertőződtek meg – írta a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
Az egészségügyi dolgozókat támogatják a diósgyőri ultrák
Korábbi ígéretükhöz híven, közvetlenül az egészségügyben dolgozókat támogatják a diósgyőri szurkolók a korábbi virtuális mérkőzésből befolyt összeg egy részével.
Koronavírus-tesztelést sürget a miskolci önkormányzat az idősotthonokban
Gyakoribb koronavírus-tesztelést sürget a miskolci önkormányzat. Azt szeretnék, hogy a kórházból visszakerülő időseket minden esetben megvizsgálják. Veres Pál mellett több mint negyven ellenzéki polgármester kéri nyílt levélben Orbán Viktort, hogy rendeljen el szűrést az összes idősotthonban.
A Pesti úti idősek otthonában 204 igazolt fertőzöttet tartanak számon, tíz ember elhunyt
A fővárosi Pesti úti idősek otthonában 204 igazolt fertőzöttet tartanak számon, közülük tízen korábban, illetve az elmúlt napokban elhunytak - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
120 ezer védőmaszkot oszt ki a miskolci családok közt az önkormányzat
Miskolc polgármestere a járvány kezelésével kapcsolatos intézkedésekről tartott beszámolót kedden. A járványhelyzetre tekintettel, rendhagyó módon, skype-on keresztül rendezett sajtótájékoztatón Veres Pál bejelentette, hogy 120 ezer védőmaszkot osztanak ki a miskolciak között.
Az időjárás is hatással van a vírusok terjedésére
A napsütéstől a hőmérsékleten és az esőn át a páratartalomig valamennyi időjárási elem hatással van a vírusok terjedésére - mondta a Debreceni Egyetem (DE) meteorológiai tanszékének vezetője az intézmény internetes portáljának adott, az MTI-hez is eljuttatott nyilatkozatában kedden.
Csak nyugi, légy happy! – éneklik a mentőszolgálat munkatársai
Ennél jobb videót ma már nem lát!
Meghalt 13 beteg, 1512-re emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 13 beteg, és egy nap alatt 54-gyel, 1512-re nőtt az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - írta a koronavirus.gov.hu kedd reggel.
1458 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 10 beteg
Meghalt 10 újabb beteg, és 48-cal 1458-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölték a koronavirus.gov.hu-n hétfő reggel. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 45 beteget tartanak nyilván.
Egy zuglói idősotthonban is megfertőződött öt lakó
Az Olajág Otthonok egyik zuglói intézményben öt lakó fertőződött meg – írta a 444. Szirmai Viktor főigazgató a portálnak elmondta, hogy még két munkatársuknak lett pozitív a tesztje, ők már az elmúlt tíz-tizennégy napban nem dolgoztak, ugyanakkor az összes többi munkavállaló tesztje negatív.
Koronavírusos az ózdi acélművek egyik dolgozója
Az Acélművek honlapján és közösségi oldalán jelentette be a hírt, hozzátéve, hogy a teljes bizonyosságot nyújtó diagnosztikai vizsgálat eredményét április 12-re várják.
Elkezdődött a Pesti úti idősotthon fertőtlenítése
Vasárnap reggel katonák érkeztek a helyszínre és elkezdték a munkát, ami várhatóan napokig tart majd - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.
Jelentősen megugrott a Borsod megyei fertőzöttek száma
Újabb 100 igazolt koronavírus-fertőzöttel 1410-re nőtt a járványban megfertőződöttek száma Magyarországon, közölte az állami koronavírus-információs honlap. A halottak száma 14-gyel emelkedett, így már 99-en elhunytak a vírusban. Megyénkben jelenleg 44 fertőzöttről tájékoztat a hivatalos oldal.
Júniusban kezdhetik tesztelni embereken a Németországban kifejlesztett oltást
Júniusban kezdhetik el tesztelni embereken az új tipusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást a feladaton dolgozó biotechnológiai cég ismertetett tervei szerint.
Úgy tűnik, nagy a baj egy borsodnádasdi idősotthonban is
A lakók több mint fele fertőzött lehet a polgármester szerint.
Hosszú Katinka: jó ez az időszak a lenyugvásra és a pihenésre
Hosszú Katinka a pihenésre, regenerációra fordítható idő miatt jónak tartja a koronavírus-járvány következtében egy évvel elhalasztott tokiói olimpiáig előtte álló időszakot.
Még nincs vége a járványnak! A gyerekekre sem veszélytelen a vírus
Még nincs látható közelségben a járvány vége. Ha kimegyünk, számos tünetmentes ember fertőzhet meg minket is. Dr. Török Lajos házi gyermekorvos szerint a gyerekekre sem veszélytelen a vírus, így húsvét ide vagy oda, a bent lét a legbiztonságosabb ezekben a napokban is.
1310 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 8 beteg
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1310 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 8 beteg. Ezzel 85 főre emelkedett az elhunytak száma. 115 fő pedig már gyógyultan távozott a kórházból. A Pesti úti idősek otthonában eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzött van.
Csak részben vizsgázott jól Miskolc pénteken
A szigorítások ellenére sok közterületen alakult ki tömeg péntek délután, szombaton és vasárnap ezért a közösségellenes magatartást is fokozottan ellenőrzi a rendészet és a rendőrség.
A megyei központi kórház az egyik legfelkészültebb az országban
Bár megyénkben egyelőre nem szabadult el a koronavírus-járvány, a felkészülést nem lehet elhanyagolni.