Egészség
Borsodban 6 igazoltan fertőzött beteg van
Meghalt újabb négy krónikus betegséggel küzdő, idős beteg a koronavírus-járványban Magyarországon; a fertőzöttek száma pedig 525-re nőtt – olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra szerdán feltett közleményben. Már azt is megtudhatjuk, megyékre lebontva hányan fertőződtek meg.
A kormány meghosszabbította a veszélyhelyzeti intézkedéseket
A kormány az Országgyűléstől kapott hétfői felhatalmazása alapján elrendelte a március 11-én kihirdetett veszélyhelyzettel összefüggő rendkívüli intézkedések meghosszabbítását - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden.
Hírek első kézből miskolciaknak - kedd
A városháza legfontosabb híreit hallhatja naponta, első kézből.
Krónikus betegségeik is voltak az elhunytaknak
A koronavírus-járvány magyarországi halálos áldozatai valamennyien krónikus alapbetegségben szenvedtek - emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján - közölte az MTI.
Több mint kétszáz Észak-Amerikában rekedt magyart hoznak haza
Kanadában és az Egyesült Államokban rekedt 257 magyarért indult két repülőgép kedden - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.
Tizenhatra nőtt a koronavírusjárvány áldozatainak száma hazánkban
Egy 59 éves, krónikus betegségekkel küzdő személy hunyt el. A fertőzést kedd reggelre újabb negyvenöt embernél mutatták ki, további három személy viszont meggyógyult.
Több millió forintot gyűjtöttek össze a diósgyőri ultrák
Közel 4 millió forinttal támogatják az egészségügyi dolgozókat a miskolci szurkolók.
Légzéssegítő eszközt fejlesztettek egy hét alatt egy Forma 1-es csapat segítségével
A Mercedes Forma-1-es csapata is segített angol kutatóknak, hogy egyetlen hét alatt fejlesszenek légzéskönnyítő eszközt az új koronavírustól megbetegedett pácienseknek - adta hírül a BBC hírportálja.
Mesterséges intelligenciával működő szenzort fejlesztettek a vírus korai diagnózisára
Mesterséges intelligenciával működő kicsiny szenzort fejlesztettek izraeli tudósok az új koronavírus okozta Covid-19 korai diagnózisára, egy másik izraeli kutatócsoport a kórházi szobák gyors fertőtlenítésére dolgozott ki új, UV-sugárzáson alapuló módszert.
Netanjahu karanténba került
Az izraeli miniszterelnök, Benjámin Netanjahu a legközelebbi tanácsadóival együtt karanténba került, írja a Háárec.
Hírek első kézből miskolciaknak - hétfő
A városháza legfontosabb híreit hallhatja naponta, első kézből.
A kórházparancsnokok feladata a védekezés segítése
A kórházparancsnokok feladata az, hogy segítséget nyújtsanak az egészségügyi intézményeknek abban, hogy rendelkezésre álljanak a szükséges kapacitások, illetve az, hogy gondoskodjanak az eszközök vagyonbiztonságáról - mondta az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese, országos kórházfőparancsnok az operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján.
Elfogadta az Országgyűlés a koronavírus-törvényt
Az Országgyűlés megszavazta a kormány koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatát, amely a rendeleti kormányzás lehetőségét vezeti be a veszélyhelyzet idejére.
Mit lehet csinálni a kijárási korlátozás ideje alatt?
Milyen indokkal hagyhatjuk el a lakhelyünket? Milyen üzletek tartanak nyitva? Mikor, hol és hogyan vásárolhatunk? Összeszedtük, hogy az április 11-ig tartó kijárási korlátozás milyen változásokat jelent a mindennapjainkban.
Összegyűjtötte a járvánnyal kapcsolatos tévhiteket a WHO
Az új koronavírus-járvány kapcsán is megjelentek a tévhitek, egy súlyos problémára egyszerű módszereket kínáló megoldások. A tudomany.hu összeállítása az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kiadványa alapján készült, célja a hiedelmek cáfolata és néhány alapvető kérdés tisztázása.
Infektológus: a súlyossá válás megelőzhető
A koronavírus-járvány halálos áldozatainak nagy része az idős, krónikus betegséggel küzdő emberek közül kerül ki - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Meghalt két idős beteg, 447-re nőtt a fertőzöttek száma
Meghalt újabb két, 90 év feletti, alapbetegségekkel küzdő beteg a koronavírus-járványban Magyarországon, az azonosított fertőzöttek száma 447-re nőtt - olvasható a koronavirus.gov.hu honlapra hétfőn feltett közleményben.
Telefonon is tájékoztatnak a kijárási korlátozásról
A kormány telefonon is tájékoztat a kijárási korlátozásról - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap.
Sok új fertőzött várható Magyarországon
Várhatóan egyre több embert fertőz meg Magyarországon az új koronavírus, sok új esetet fognak diagnosztizálni - jelentette ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.
Vasárnap megkapják megbízóleveleiket a kórházparancsnokok
Délután két órakor Halmosi Zsolt országos főparancsnok átadja a megbízóleveleket a kórházparancsnokoknak - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője vasárnap online sajtótájékoztatón.