Egészség
Bizakodnak az orvosok, szépen fejlődik az egyre beszédesebb Zsombi
Másfél évvel azt követően, hogy megkapta a Zolgensma-kezelést, egyre több orvos mondja azt, hogy sokat várnak az SMA-val diagnosztizált kazincbarcikai kisfiútól.
Receptre írják fel a múzeumlátogatást Brüsszelben
Belgium fővárosa, a város legnagyobb klinikájával együttműködve, egy kísérleti projektet dolgozott ki, amely lehetővé teszi, hogy az orvosi recepttel érkező betegek ingyen látogathassák a múzeumokat - írta a RTBF.be belga hírportál.
Harminc éve az autizmussal élő miskolci családok szolgálatában
Fennállása 30. évfordulóját ünnepelte csütörtökön a Miskolci Autista Alapítvány, amely három évtizeddel ezelőtt autista és értelmi fogyatékos gyermekek szüleinek kezdeményezésre jött létre.
Séta és örömtánc hívta fel a figyelmet az Alzheimerre
Az Alzheimer közelgő világnapja alkalmából figyelemfelhívó sétát és örömtáncot szervezett Miskolcon az Őszidő Alapítvány, valamint a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény. Kedden a Szinva terasztól a Szent István térig sétáltak a résztvevők, ahol aztán a R.Edit Öröm Klubbal együtt táncoltak.
Változik a magyar abortusztörvény
Pintér Sándor elrendelte az abortusztörvény módosítását, csütörtökön életbe is lép a rendelet.
Új szívet nem, de szívközpontot azért kap Miskolc
Egy hatszintes, tizenötezer négyzetméteres, százhetvenhat ággyal és tizenöt műtővel rendelkező létesítmény épülhet meg a megyei kórház területén – mindezt Kardiovaszkuláris Centrum néven, az Észak-magyarországi regionális komplex szív- és érrendszeri fejlesztés keretében.
Ez erős lesz: Chili napot tartanak Lillafüreden
Idén is megtartják a Chili napot Lillafüreden, a gasztroprogramnak a Medvetalp Bistro ad otthont szombaton.
Megkezdődött Angliában az omikron vírusváltozatokra kidolgozott oltások beadása
Megkezdődött hétfőn Angliában az omikron koronavírus-változatokra kidolgozott oltások beadása.
Diéta ősztől a strandszezonig
Itt a szeptember, és vele együtt a lehetőség, hogy kis lépésekben alapozzuk meg a tökéletes idomokat jövő nyárra.
Bástyázzuk be vitaminokkal az egészségünket
A nyár elmúltával nő a szervezetünkre nehezedő terhelés is. Ilyenkor nem árt támogatni immunrendszerünket a kórokozókkal szemben.
Milliós adomány a Miskolci Zsidó Hitközségtől
Tavalyi koncertjük jegybevételét ajánlották fel a kórházi dolgozók munkakörülményeinek javítására.
Hetvenre nőtt a majomhimlő-fertőzöttek száma Magyarországon
Újabb hat embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK), velük együtt már 70 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK csütörtökön.
Adománnyal segítik a GYEK kis betegeinek gyógyulását
A Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Rotary Club Miskolci Angyalok még májusban szerveztek jótékonysági koncertet, ennek bevételét ajánlották fel a központi kórháznak.
Közös ügyüknek érzik a Szinva tisztán tartását
Meder- és parttisztítással folytatódott a Szinva Örökség Napok programsorozat, több mint húszan vettek részt a szombat délelőtti önkéntes akcióban.
Hőbontással kezelnék a vegyes műanyaghulladékot
A pirolízis (hőbontás) lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére, mert kiválthatja a hulladéklerakást és az égetést - közölte a Roland Berger.
Akkor és most…: Az Erzsébet Kórház
Bár az új felvételen a növények miatt csak a kerítés látszik, mindkét felvétel a Semmelweis (tag)kórház - vagy régi nevén Borsod Vármegyei Erzsébet Közkórház - előtt készült.
Bulgária influenzaként fog tekinteni a koronavírusra
Bulgária influenzaként és egyéb légúti megbetegedést okozó vírusok között fogja kezelni a koronavírust - jelentette be Radka Argirova, a koronavírus-járvánnyal foglalkozó bolgár munkacsoport miniszterelnöki tanácsadója a bolgár egészségügyi minisztérium vonatkozó ülését követően - jelentette az Euractiv című brüsszeli hírportál szerdán.
Régi, gazdátlan helyett új, szabványos kondipark az Avason
Az Avas II. ütemében található Máltai Játszótér és a műfüves futballpálya mellett helyezkedik el egy gazos, elhanyagolt kültéri fitneszpark. Most ezt lecserélik: a régit elbontják, mellé pedig egy új, európai szabványoknak megfelelő és karbantartott kondipark kerül.
Megtalálta a helyét a vírus a kánikulában
A mostani nyári hullámok azért jelennek meg, mert a vírus is keresi a helyét, és próbálja kicselezni az immunitásunkat, így is teret nyerve magának. Kemenesi Gábor virológus szerint érdemes lenne kötelezővé tenni a maszk beltéri viselését.
Az önbizalom válságállóvá alakít - tegyél te is érte!
Több mint két éve gyökeresen fordult velünk egyet a világ, változtak meg a mindennapjaink, mely sokaknak okozott rémületet, fájdalmat, félelmet – miközben egyre többen tértek valóban haza. Nem csak az otthonaikba, hanem a lelkükbe is. Az a spirál, amibe kerültünk, újabb és újabb változásokat hoz, ezért is nagyon fontos, hogy önismeretet gyakoroljunk, erősítsük önbizalmunkat, és stabilak maradjunk ebben az őrült tempót diktáló, igencsak embert próbáló időben.