Szabadidő
Grafitember a tiszta levegőért – avagy: Merényi Dániel karikatúrái a Miskolci Naplóban
A Miskolci Naplóban egy új sorozattal, mégpedig karikatúrákkal jelentkezik a HungAIRy projekt.
Otthoni kávézásra 3 ezret költ havonta a magyar
A Costa Coffee és a GKI Digital közösen mérte fel a kávézási szokásokat, 2700 embert kérdeztek meg, közülük több mint kétezren rendszeres kávéfogyasztók. A válaszadók 28 százaléka 3-5 ezer forintot költ kávézásra, míg 5 ezer forint feletti összeget csak minden tizedik válaszadó.
Nyitnak a teraszok – nem a bírságolás, a megelőzés a cél
Fokozott rendőri és rendészeti jelenléttel készülnek a terasznyitásra.
Promenád – Öröm volt az élő zene egy egész napon át
Tizenkét zenekar, egyetlen színpad és kilenc óra. Miskolcon ez nem lehetetlen. A Promenád legújabb adását teljes egészében a zenének, ráadásul amatőr zenekaroknak szenteltük. A Helyfoglaló 2021-et sajnos a járvány miatt idén közönség nélkül rendezték meg, de a Miskolci Kommunikációs Kft. élőben közvetítette, minden platformon. Zene, értékelés, interjúk és természetesen győztesek. Az egész napos esemény összefoglalója a Promenádban.
Rajzpályázatra invitálják a gyerekeket a bohócdoktorok
A Karitáció Alapítvány Bohócdoktor csapata „Ez a BOHÓCDOKI gyógyít!” címmel 6. alkalommal hirdeti meg 300.000 forint összdíjazású rajzpályázatát.
Filmes pályázatra jelentkezhetnek a kreatív miskolciak
Miskolc önkormányzata rövidfilm pályázatot hirdet „Miskolc a felszín alatt, a város rejtett arcai” címmel, melynek keretében a helyi lakosoktól várnak jó minőségű videókat a város vonzó és turistacsalogató helyszíneiről.
A lakosság harmada bízik az idei nyaralásban
Az elmúlt hetek korlátozások enyhítéséről és az oltási számok markáns növekedéséről szóló híreinek hatására a lakosság harmada újra bízik abban, hogy el tud menni nyaralni - derül ki a Szállás.hu és az Ipsos legfrissebb reprezentatív felméréséből.
Veréb Tamás is vendég lesz Feke Pál mellett
Feke Pál és Veréb Tamás lesz szerdán este a Musical Neked Klub vendége; az online eseményen a színművészekkel Szente Vajk, a programsorozat házigazdája a zenés színészi karrierépítés lépéseiről beszélget.
Vuk-hét Nyékládházán
Negyven éve, hogy bemutatták a Fekete István regényéből készült Vuk című rajzfilmet Dargay Attila tervezésében és rendezésében. Ennek apropóján Vuk-hetet tart a Furmann Imre Művelődési Ház és Könyvtár.
Haltár: néhány szó a jászkeszegről
Az idei év halának választott jászkeszeg jellegzetes lakója a hazai vizeknek.
Közös munka a szebb vízpartért
Építési törmelék a fűben, kanapé a fák között: sokan szemétlerakónak nézik a Csorba-tavat, utánuk takarítanak most is a horgászok.
Misztikum a tóparton: megtorpanó idő
Zemlényi Attila költő, iskolaigazgató mesélte el egyik szürreális horgászélményét.
Horgászok az online térben
A világjárvány idején hazánkban megnőtt a horgászok száma. Ez évtől pedig a papíralapú ügyintézést jórészt felváltják az online tér adta lehetőségek.
Helyfoglaló: a Torz lett a MIKOM-díjas
A zenekar a minap.hu-n zajlott közönségszavazáson nagy csatát vívott a Tisztakosz nevű formációval, a megmérettetésből viszont végül a Torz jött ki győztesen.
Nyakonöntve az igazi
Ha szárazabb húst választunk, nem árt, ha valamilyen tocsogós mártást is tálalunk mellé.
Szalonna és egyéb étkek a szabadban sütve
Török Péterrel, a Drót Bisztró konyhafőnökével beszélgettünk a szabadtéri főzésről és sütésről, hogy kedvet és ötletet adjunk egy finom ebédre és egy jó programra.
Visszakapjuk a régi életünk egy darabját: nyithatnak a teraszok
Ha megvan a 3,5 millió beoltott, várhatóan jövő hét közepén, akkor nyithatnak a teraszok – jelentette be szerdán a közösségi oldalán Orbán Viktor a kormányülést követően.
Kozmosz a vásznon: megkerülhetetlen filmek, amik az űrkutatással foglalkoznak
Ritkán jár kézenfogva tudomány és művészet. Az űrhajózás világnapja alkalmából olyan mozikat ajánlunk olvasóink figyelmébe, amelyek tudományos teóriák alapján közelítik meg a kozmoszt, de filmművészeti alkotásként is remekül helytállnak.
The Sign klippremier – vicces videó retro zenével ötvözve
Vicces klippel jelentkezik a The Sign, akik a most megjelenő albumuk címadó dalához olyan videót rittyentettek, hogy potyognak a könnyeink a nevetéstől. Megérkezett a „Mi fedeztük fel Amerikát” klip és vele együtt a korong is.
Álmodtak egy világot maguknak
Máris extra tartalommal kedveskedik a miskolci zenerajongóknak a Miskolc Televízió zenei magazinműsora.