Ugrás a tartalomra

Életmód

Koronavírus - százan lélegeztetőgépen vannak
Egészség
Tizenhat, többségében idős, krónikus beteg meghalt és újabb 774 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 905 837 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 674 182-en a második, 877 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Tanuljunk együtt komposztálni!
Környezet
Október 10. a Komposztálás Világnapja, amelynek apropóján vasárnap lehetőségünk nyílik megismerkedni a módszerrel. A komposztálás jó alternatíva a rendkívül légszennyező - és egyébként tiltott - avarégetés kiváltására.
Koronavírus: Elhunyt 6 beteg, 837 új fertőzöttet találtak Magyarországon
Egészség
A koronavirus.gov.hu csütörtöki közlése szerint eddig 5 902 806 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 669 473-an a második, 854 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Jótékonysági rendezvény a gyepis állatokért
Szabadidő
A felelős állattartás fontosságára kívánja felhívni a figyelmet a Miskolci Második Esély Állatvédő Alapítvány szombati rendezvénye során. A Miskolci Egyetemi körcsarnok melletti füves területen 10 és 16 óra között – az Állat Világnapja apropóján – játékos feladatok és bemutatók várják a gyerekeket, hasznos előadások pedig a felnőtteket.
Megtalálták a párját az eddigi legöregebb síléc-leletnek
Tudomány
Jó állapotban megőrződött, fából készült sílécekre bukkantak régészek egy norvég hegycsúcson, az 1300 éves leletek a legöregebb sílécek, amelyeket valaha feltártak.
Koronavírus: Továbbra is emelkednek a számok
Egészség
Hét beteg meghalt és újabb 629 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 5 900 019 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 665 141-en a második, 833 ezren pedig már a harmadik adag vakcinát is megkapták.
Jobb körülmények között lábadozhatnak a GYEK kis betegei
Egészség
Kedden átadták a megyei kórház Gyermekegészségügyi Központjának Gyermekrehabilitációs Osztálya megújult részét. Az intézmény a Nestlé Hungária Kft-vel közösen finanszírozta az 1982-ben átadott épület részleges felújítását, aminek köszönhetően – többek között – légkondicionált körülmények között gyógyulhatnak a beteg gyermekek.
Ha október közepe, akkor Barátság Maraton
SzabadidőEgészségMiskolc
Miskolc belvárosa ad otthont most vasárnap a Barátság Maratonnak. A verseny a járműforgalmat több helyszínen is érinti.
Órákra elérhetetlenné vált hétfő este a Facebook
Szabadidő
A népszerű közösségi portál, valamint a Messenger, az Instagram és a WhatsApp este hat körül vált elérhetetlenné, és csak éjfél után kezdtek újra életjeleket mutatni.
Állati jó fotókkal készültek a rendőrök az állatok világnapjára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai egy kedves összeállítással demonstrálták hogy a rendőrök is imádják az állatokat. 
Könnyebb lesz Angliába utazni
EgészségVilág
Nem kell már teszt azoknak, akik az Oxford/AstraZeneca-, a Pfizer/BioNTech- vagy a Moderna-vakcinából, illetve ezek bármilyen kombinációjából, vagy az egykomponensű Janssen-oltóanyagból kapták meg a teljes adagot.
Továbbra is tiltott a kerti avarégetés
KörnyezetMiskolc
Az önkormányzat mindenkitől jogkövető magatartást kér. 
https://www.wrcbtv.com/
Állati összeállítás
SzabadidőKörnyezet
A világnap alkalmából a youtube legnépszerűbb állatos videói között böngésztünk. Csokorba szedtük a legizgalmasabbakat.
Olivér, a hős cica állatszeretetre tanít
Környezet
A felelős állattartást minél fiatalabb korban érdemes megtanulni, hogy idősebben már egyértelmű legyen az állatok szeretete és szerepük helyén értelmezése. A mindenkori Állatok Világnapjának ez egy kiemelt üzenete, ami Miskolcra is elért. A jeles napon ovisok látogatták meg a Miskolci Állatkórházat, ahol szakemberek mutatták meg, mire kell figyelniük gazdiként.
Magyarországon lép fel jövő nyáron Billy Idol
SzabadidőBelföldVilág
Az angol rock- és punkzenész a Budapest Parkban adja majd elő ikonikus slágereit. 
Járvány: 31-en meghaltak, csaknem 1500 új fertőzöttet találtak a hétvégén
EgészségBelföld
Körülbelül napi 500 megbetegedést regisztáltak pénteken, szombaton és vasárnap.
Örökbecsű emlékek a régi kacatok
SzabadidőMiskolc
Tömegesen látogatták meg az októberi Miskolci Régiségvásárt is.
Világnap az állatok szeretetéért
SzabadidőKörnyezetMiskolc
Minden évben Assisi Szent Ferenc emléknapján, október 4-én ünnepeljük az állatok világnapját, aminek célja, hogy felhívja a figyelmet az állatokkal való együttélés fontosságára és arra, hogy hogyan segítenek és tesznek boldogabbá minket. A Miskolci Állatkert programokkal várta látogatóit vasárnap.
Már a negyedik századot látja
EgyházMiskolc
Szerdán lesz, hogy pontosan kettőszázötven évvel ezelőtt, 1771. október 6-án szentelték fel a Diósgyőri református templomot Isten dicsőségére és tiszteletére. Vasárnap hálaadó emléknapon ünnepeltek a hívek.
Kiváló borokról folyt a beszéd (is)
SzabadidőMiskolc
A Kárpát-medence kiváló borait kóstolhatták meg az érdeklődők a Felvidék Házban azon az esten, amelyen a Kárpát-medence borvidékei című kiadvánnyal ismerkedhettek meg.