Ugrás a tartalomra

A krosnói amnézia miatt korábban meccselünk

Létrehozva
A PZM (Lengyel Motorsport Szövetség) döntésének értelmében változik a Speedway Miskolc versenynaptára. A lengyel II. liga soron következő fordulója július 1-én lett volna esedékes. A sorsolás értelmében a miskolciak Krosno csapatát fogadták volna, azonban a miskolci csapatvezetés egy másik időpontot (július 21-ét) javasolta a meccs lebonyolítására. A megállapodás szóban már e hónap 14-én létrejött. Pénteken a PZM-ből jelzés érkezett a miskolciakhoz, hogy az elsejei versenyről(!) a Krosnó nem rendelkezik információval!
Ezek után – hosszas telefonálgatások ereményeként – kiderült, hogy a krosnói csapatvezetés „elfelejtette”, pontosabban letagadta(!) a szóbeli egyezségben megfogalmazottakat (21-i időpont), és ezáltal nyilvánvalóvá vált az is, hogy miért nem érkezett meg – többszöri telefonálgatás ellenére sem – az egyezséget írásban is megerősítő nyilatkozat. Pénteken újra kezdődtek a tárgyalások, aminek eredményeként „természetesen” a Krosnó már semmilyen változtatást nem akart (talán a lodziak prágai példáját követve), de végül sikerült „kicsikarni” egy új időpontot. Ennek ismeretében – a PZM jóváhagyásával – a miskolciak július 7-én, szombaton látják vendégül a krosnói csapatot, majd másnap, azaz 8-án vasárnap Krosnóban lejátsszák a visszavágó meccset is. Nem hivatalos információk szerint a krosnóiak csak ezen a hétvégén tudják elhívni a legerősebb orosz idegenlégiósaikat, és ez az oka a hirtelen jött amnéziájuknak.

[Speedway Miskolc Team]