A prémium autózás ma már jóval többet jelent egy új modell megvásárlásánál. Az élmények, a személyes kapcsolatok és a márka értékeinek megtapasztalása egyre fontosabb szerepet kap. Ezt a szemléletet tükrözte a Volvo Experience Days rendezvénysorozat is, amelynek keretében a Volvo kiemelt ügyfelei három napon keresztül, exkluzív környezetben ismerhették meg a vadonatúj Volvo EX60 modellt.
A rendezvény minden nap két turnusban várta a meghívott vendégeket, akik nem csupán megtekinthették az új modellt, hanem valós közlekedési helyzetekben is kipróbálhatták annak képességeit. A program egyik kiemelt eleme egy vezetéstechnikai pálya volt, ahol biztonságos környezetben mutatkozhattak meg az EX60 legmodernebb vezetéstámogató és aktív biztonsági rendszerei.
A gyakorlati tapasztalatokat ezt követően egy különleges élményvezetés egészítette ki. Az útvonal a Bükk egyik legismertebb turisztikai célpontjához, a festői Lillafüredre vezetett, ahol az autó csendes működése, kifinomult futóműve és prémium komfortja ideális környezetben mutathatta meg valódi karakterét.
A program következő állomása a történelmi hangulatú Lillafüredi Palotaszálló volt. A vendégeket könnyű catering fogadta, majd egy közel egyórás szakmai előadás következett, amely során a márkakereskedés értékesítési vezetője részletesen ismertette a Volvo EX60 fejlesztési filozófiáját, innovatív technológiai megoldásait, a legújabb biztonsági rendszereket, valamint azokat a kényelmi és fenntarthatósági fejlesztéseket, amelyek meghatározzák a modell karakterét.
A rendezvény célja az volt, hogy a résztvevők ne csupán egy új autóval találkozzanak, hanem teljes képet kapjanak arról a szemléletről is, amelyet a Volvo képvisel. A személyes tapasztalatok, a szakmai bemutató és az élményvezetés együtt olyan komplex programot alkottak, amely jóval túlmutatott egy hagyományos modellpremieren.
A résztvevők visszajelzései alapján a Volvo Experience Days valódi prémium élményt nyújtott. A személyre szabott vendéglátás, a szakmai programok és a Bükk lenyűgöző környezete egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy a vendégek testközelből ismerhessék meg a Volvo elektromos korszakának egyik legfontosabb újdonságát.
„A Volvo Experience Days számunkra nem csupán egy modellbemutató volt, hanem egy lehetőség arra, hogy személyesen is megköszönjük ügyfeleinknek azt a bizalmat, amelyet évek óta márkakereskedésünk iránt tanúsítanak. Nagy öröm volt látni, hogy ennyien elfogadták meghívásunkat, és velünk együtt fedezték fel a vadonatúj Volvo EX60-at.
Külön köszönettel tartozunk a Volvo magyarországi importőrének is, amiért rendelkezésünkre bocsátotta a tesztvezetésekhez szükséges járműveket, lehetővé téve, hogy vendégeink valós körülmények között tapasztalhassák meg az EX60 nyújtotta prémium vezetési élményt. Bízom benne, hogy a rendezvény minden résztvevő számára maradandó élményt jelentett, és a jövőben is hasonló színvonalú eseményeken találkozhatunk ügyfeleinkkel” – osztotta meg gondolatati Lődár Péter, a Lukács Autó ügyvezetője.
A Volvo EX60 a svéd gyártó legújabb generációját képviseli: fejlett biztonsági technológiáival, kifinomult formavilágával, intelligens digitális megoldásaival és prémium utasterével azok számára készült, akik a mindennapokban is kompromisszumok nélküli vezetési élményt keresnek.
Az érdeklődők számára a modell továbbra is elérhető személyes bemutató és tesztvezetés keretében a miskolci Volvo márkakereskedésben, a Volvo Lukács Autónál, ahol szakértő értékesítők segítenek megismerni az EX60 minden részletét, valamint személyre szabott konfiguráció és egyedi ajánlat készítésére is lehetőséget biztosítanak.