A bejárást követően Tompa Sándor, a bizottság elnöke elmondta, az idegenforgalmi alapból 18 millió forintot osztottak fel több fejlesztés között, mint Lillafüred, Tapolca, az ortodox templom kertje, vagy éppen a mozgáskorlátozottak számára kocsi a kisvonaton. A bejárás tapasztalatairól kijelentette: a parkokat, a kaszálást rendben találták, a játszóterek is jó állapotban vannak. A strand területén kell látványos lépéseket tenni mindenképp.
Sebestyén László a bizottság fideszes tagja szintén jó állapotúnak és rendezettnek nevezte a parkokat, de kiemelte: a strand helyzete katasztrofális, és megengedhetetlen, hogy három éve nem működik. A Barlangfürdő bár gyönyörű, de kevés, ha a strand is működne, több turista jönne a városrészbe.
Ahogy Veres István, a Városgazda Kht. igazgatója mondja, Tapolcát kiemelten kezelik, folyamatos a kaszálás, a virágültetés, gondozás, a bizottságtól is pozitív visszajelzést kaptak. Sajnos itt is jellemző, hogy lopják a kiültetett virágokat, ahogy a város többi részén is, ez néhány tucattól, akár a több száz virághagymáig is előfordul. Ezeket folyamatosan pótolják.
A bizottság folytatja a munkalátogatásokat, második alkalommal az úgynevezett Bosch út építésével kapcsolatos munkavégzésről tájékozódnak csütörtökön.