2006 január elsejétől működnek hazánkban kiemelt onkológiai központok, szám szerint negyven. Ezt a fejlesztést zárta le a B.-A.-Z. megyei kórházban a betegek által már korábban igénybe vett, de most átadott két és fél milliárdból megépített sugárterápiás és klinikai onkológiai intézet.
A B.-A.-Z. megyei kórház az egészségügyi reform intézkedéseit követően az ország harmadik legnagyobb egészségügyi intézményévé vált. A hivatalosan most átadott sugárterápiás és klinikai onkológiai intézetben már egy évtizedes fejlesztést zár le a beruházás. A most átadott kettő és fél milliárdos eszközpark segítségével hazánk második legnagyobb sugárkapacitása áll a betegek szolgálatába.
Horváth Ágnes egészségügyi miniszter elmondta, amennyiben szükséges, többletforrás is biztosítja a terület zavartalan működését, de negyedévente ellenőrzik a működési összeg felhasználását, az esetleges változtatásokra ezek után nyílik lehetőség. Az intézmény társberuházójával 15 éves szerződést kötöttek az üzemeltetésről, karbantartásról. A beruházással Miskolc a régió onkológiai központjává vált.
A pontos sugárkezelés alapjait megteremtő computertomográfiás tervező rendező rendszer is a beruházás része, az összesen 2,5 milliárdos fejlesztés segítségével a B.-A.-Z. megyei kórház onkológiai részlege lesz a jövőben az a minta, amit mindenkinek követni kell – hangzott el az átadó ünnepségen.
J. I.