Jenei László jegyzi majd a kritikai és esszé rovatot, K. Kabai Lóránthoz tartozik a líra, próza, online, Kishonthy Zsolthoz pedig a művészet és a képzőművészet. Idén négy lapszám jelenik meg, az első július végén, augusztus elején, 96 oldalon, 500 példányban. A szerzők között olyan neveket találhatunk, mint Fecske Csaba, Ficsku pál, Kukorelly Endre, Vágvölgyi B. András, Varró Attila és mások. A megújult folyóiratot a Tokaji Írótáborban szeretnék bemutatni, de emellett is több módon, rendezvénnyel viszik majd el az olvasókhoz. A tartalmat illetően, az eredeti célkitűzések szerint arra törekednek, hogy több legyen az irodalom, művészet, és kevesebb a közélet. Elsősorban a kortárs kultúrát szeretnék gondozni, kritizálni - de soha nem "gyilkos éllel", inkább építő jelleggel. Újdonság lesz a 16 oldalas képregény, Rejtő Jenő "Piszkos Fred" című művének feldolgozása, amely elsősorban a fiatalabb korosztály érdeklődésére tarthat számot. Fontos feladatuknak érzik a tehetséggondozást, két ilyen műhely is működik majd a lapban.
A szerkesztőség az úgynevezett "Petró-ház"-ban lesz, rendszeresen tartanak fogadóórákat, lesznek irodalmi délutánjaik és egyéb rendezvényeik. Zemlényi Attila egy olyan alkotóműhelyt szeretne kialakítani a folyóirat körül, amely meghatározó befolyással, kisugárzással bír a város és a régió szellemi életére. Jövő évben hat lapszám megjelentetését tervezik, céljuk, hogy a MÛÚT rövidesen havilapként jusson el az olvasókhoz.