Idén Budapest adott otthont a Senior Olimpiai Játékoknak, amelyen közel 150 sportoló vett részt. A miskolci csapat második alkalommal szerepelt a rangos megmérettetésen. Múlt évben, Kassán az összetett éremtáblázat második helyén végeztek.
Idén azonban még jobb eredményt sikerült elérni, Szűcs Erika az önkormányzat nevében köszönte meg a senior sportolóknak, hogy sikereikkel öregbítették a város sportjának hírnevét, és példát mutattak, mutatnak az itt élő közel 30 ezer nyugdíjas számára. A rendezvényen az is elhangzott, hogy az előzetes egyeztetések alapján, 2009-ben Miskolc rendezheti majd meg a VIII. Nemzetközi Senior Olimpiai Játékokat.
A győztes csapat tagjai: Molnár József, Bartus Ferenc, Neubauer Lászlóné, Prókai Jánosné (bowling), Hatvani János, Kőszegi Károly, Baranyi Valéria, Baranyi Mária (úszás), Buzál Pál, Gátsik Antal, Jávor Attiláné, Nyitrai Viktória (asztalitenisz), Csorba Zoltán, Herpai Mária (tenisz), Bukovszki László, Bognárné Cynolter Erzsébet (darts).