Ugrás a tartalomra

Újra a demonstrációról

Létrehozva
Dr. Ódor Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke cáfolta, hogy politikai célja és indítéka lett volna annak a demonstrációnak, amelyet a múlt héten tartottak Miskolcon. Mint ismeretes, a megyei közgyűlés nevében a Városház térre meghirdetett, több száz fős rendezvényen más egészségügyi szakmai szervezetek és intézmények vezetői mellett, a reformokat bírálva felszólalt a Magyar Orvosi Kamara, valamint az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének vezetője is.
A megyei közgyűlés MSZP-frakciója a demonstrációt követően sajnálatos politikai hangulatkeltésnek nevezte a történteket, és a szakmai egyeztetések fontosságát hagsúlyozta. Dr. Ódor Ferenc hétfőn sajtótájékoztatón sorolta fel mindazokat a nehézségeket, amelyekkel az orvosoknak, betegeknek a reformok következtében szembe kell nézniük – vizitdíj, sorbanállás, várólisták, intézmény-bezárások, elbocsátások, magyar orvosok külföldre vándorlása, stb – s elmondta: a kormány a konvergenciaprogramban vállalta, hogy 280 milliárdot kivon az egészségügyből. Ez történik most, s a rendezvényen ennek káros hatásai, valamint a tb-vagyon fenyegető privatizációja miatt emelték fel a szavukat. – Ez a demonstráció senkinek a politikai céljait nem szolgálta, csupán a lakosság, választóink érdekében szerettük volna felhívni a döntéshozók figyelmét az egészségügyben zajló, káros folyamatokra - hangsúlyozta a megyei közgyűlés elnöke.