Ugrás a tartalomra

Hangverseny a harangjátékért

Létrehozva
A miskolctapolcai harangjátékért rendeznek jótékonysági hangversenyt szombaton este 7 órától a tapolcai református templomban. Közreműködik a sárospataki Nemzetközi Nyári Kórusakadémia kórusa, a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Intézetének Szimfonikus Zenekara, Orosz Lilla (szoprán), Simonné Balogh Emese (alt), Potyók Dániel (tenor) és Fenyvesi Attila (basszus). Vezényel Farkas András. Borkúti László, a tapolcai nyári rendezvények egyik szervezője még képviselő korában kezdeményezte a templom harangtornya mellé szerelhető – harangjátékként is működő – digitális vezérlésű berendezés felszerelését. A 800 ezer forintos vételárból múlt évben a Mecénás Alap segítségével már sikerült 100 ezer forintot megszerezni – a további pénzgyűjtés egyik állomása a szombati koncert, amelynek megszervezésében Sándor Zoltán segített.