Ugrás a tartalomra

Elbúcsúztak a fiatalok

Létrehozva
Hamarosan hazautaznak azok a német, dán, francia, spanyol és osztrák diákok, akik a Fiatalok Európáért mobilitási program önkénteseiként érkeztek Miskolcra egy évvel ezelőtt, s azóta szociális tevékenységet végeztek a Gyermekvárosban. Munkájukért a városvezetés nevében Fedor Vilmos alpolgármester mondott köszönetet.
Az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS) keretében az Unió 2001 óta lehetőséget biztosít az európai fiataloknak, hogy egy másik tagállamban (vagy harmadik államban) a közösség által elismert célokért tevékenykedjenek - önkéntesen, valamely nonprofit szervezetben, maximum 12 hónapig. Szállásukat, ellátásukat, valamint zsebpénzüket a program teljes egészében biztosítja. A korhatár 18–25 év.
Miskolcra nyelvtanulás, tanítás, tapasztalatgyűjtés céljával érkeztek a fiatalok. Ugyanakkor, rajtuk keresztül a gyermekotthon lakói is betekinthettek más országok szokásaiba, kultúrájába. Közvetlen tapasztalatokat szerezhettek az Európai Unióról, amelynek nemrégiben a tagjai lettünk.
Fedor Vilmos kiemelte az ilyen nemzetközi tapasztalatcserék nevelő, tanító hatását, s annak jelentőségét, hogy az EU támogatja ezeket a programokat. Az alpolgármester megköszönte a fiatalok munkáját, reményét fejezte ki, hogy megszerették Miskolcot, s hazatérve is jó hírét keltik majd a városnak. Kristóf Adrienne, a Gyermekváros igazgatóhelyettese elmondta, hogy a külföldi diákok által készített fotókból kiállítást terveznek a Kandia közben. Amennyiben sikerül ehhez pályázati támogatást szerezni, itt megmutatják, hogyan látták ők Miskolcot.