Ugrás a tartalomra

Elégedett miskolciak?

Létrehozva
A budapestiek 86 százaléka némileg vagy teljesen elégedett a fővárossal, a miskolciak 85 százaléka örül, hogy városában lakhat – derült ki a Magyar Gallup Intézet szervezésében az Európai Unió illetékes bizottsága számára készített közvélemény-kutatásból. Összesen 27 uniós tagállam 75 nagyvárosának lakosait kérdezték arról, hogy mennyire elégedettek lakhelyükkel, annak különböző szolgáltatásaival, valamint, hogy milyennek tartják az életminőségüket. Magyarországról Budapest és Miskolc szerepelt a kutatásban, a főváros az összes felmért város közül a 65. helyen, a borsodi megyeszékhely a 67. helyen végzett.
A felmérésben a többi között olyan kérdéseket tettek fel az embereknek, hogy városukban könnyű-e jó munkát, vagy megfizethető áron jó lakást találni, illetve hogy mennyire elégedettek az emberek a tömegközlekedéssel, s komoly problémát jelent-e a levegő szennyezettsége.
A legtöbb kérdésnél Budapest és Miskolc a 75 EU-település középső csoportjába, vagy utolsó harmadába került (Budapest legrosszabb helyezése a 68. hely, a zöld területek nagyságánál, Miskolcé pedig a 71. a „könnyű-e jó munkát kapni” kérdésnél.)
Ugyanakkor Miskolc például az élcsoportba, a tizedik helyre került akkor, amikor azt tudakolták, mennyire felelősen gazdálkodik a város saját forrásaival.
Annál a kérdésnél pedig, hogy az idegeneket jól integrálják-e az adott városban, Miskolc a második, Budapest pedig a hatodik legjobb helyezést érte el a felmérésben a 75 EU-nagyváros között.
A felmérés eredményei alapján a hollandiai Groningen, valamint Krakkó és Lipcse lakosai a legelégedettebbek, a magyar városok mögött szerepel viszont a listán Palermó, London, Bukarest és Athén.