Mint ismeretes, Olaszliszkán tavaly októberben agyonvertek egy tanárt, mert autójával elsodort és könnyebben megsebesített egy kislányt. Az ügyben nyolc gyanúsítottat helyeztek előzetes letartóztatásba. Egyikük ügyvédje, Gyury József Gergely a napokban bejelentette, százmillió forint nem vagyoni kártérítést és egymilliárd forint közérdekű célra fordítható bírság kiszabását követelik, amiért az esettel kapcsolatban a hatóságok a „lincselés” szót használták. A bíróság a keresetlevelet idézés nélkül elutasította, ez ellen a gyanúsított sem fellebbezett. Az előzetes letartóztatási ügyben előterjesztett elfogultság ügyében a Debreceni Ítélőtábla hozott elutasító végzést.
Olaszliszka: tudatos provokáció?
Létrehozva
KözéletBelföld
Tudatos provokációnak nevezte a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke azt, hogy milliárdos kártérítést követel az olaszliszkai bűncselekmény egyik gyanúsítottja. Dancs Mihály a Klubrádió Kontra című műsorában úgy vélte, valakiknek érdekében áll, hogy a tavaly őszi tragédiát folyamatosan felelevenítsék. Korábban Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke egyéni akciónak, és a cigányság szempontjából kifejezetten károsnak vélte a történteket.