Ugrás a tartalomra

Várszínházi esték

Létrehozva
Augusztus másodikán kezdődik és 14-én ér véget a Diósgyőri Várszínházi Esték rendezvénysorozat. A 16. alkalommal megrendezett kulturális kavalkád ebben az évben új koncepcióval lép a nagyközönség elé, hiszen az eddigi helyszín, a diósgyőri vár a belvárosba költözik.
Beatrix királyné egykori jegyajándéka, azaz a diósgyőri vár már 16. alkalommal hívja várszínházi esték programsorozatára az érdeklődőket augusztus elején. De az eddig megszokott helyszín kibővül, hiszen a fesztiválnyitó színházi est a belvárosban lesz. Maguk az állandó előadók – Kálloy Molnár Péter, Kálid Artúr és Gáspár Sándor – által is szemtelennek nevezett produkció nem kíméli majd a rekeszizmokat és ebben a Shannon együttes és a Vagabond gólyalábasok lesznek segítségükre. De ez még csak a kezdet, hiszen a folytatásban Federico Garcia Lorca balladáját, a Vérnászt tekintheti meg a nagyérdemű, ezt már a várban a Ghymes zenekarból ismert Szarka Tamás zenéjével. Maradva a zenénél, a Várszínházi Estek során megtekinthető lesz még az Imádok férjhez menni zenés vígjáték, az ifjú és örökifjú musicalrajongók pedig a Dzsungel könyve előadására készülhetnek az augusztus 2–14-ig a Diósgyőri Várszínházi esték során.