Jóval hazánk uniós csatlakozása előtt, 1995-ben indult nappali tagozatos, a következő évben pedig posztgraduális európai uniós ismereteket oktató képzés a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán, amelynek a Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete hamarosan az Európai Bizottság felsőoktatási programjához is csatlakozott. Ezt a központot a Mr. Europe-ként és Európa alapító atyjaként is ismert francia gazdaságpolitikusról, Jean Monnet-ről nevezték el. Ennek keretében az oktatás színvonalának erősítését, a tananyagfejlesztést, a konferenciákon való részvételt tűzték ki célul. Emellett külföldi előadók meghívását is szolgáló és támogató brüsszeli pályázatai révén számos sikert ért el az intézet. A program támogatta a napokban a Miskolci Egyetemen megrendezett International Summer School 2007 című nemzetközi nyári szabadegyetemet, amelynek – elsősorban külföldi – résztvevői a Kárpát-medencei régiók felzárkóztatásának lehetőségeit vizsgálták. Augusztus 1-jén hozták ugyanakkor nyilvánosságra az újabb pályázati eredményt, amellyel Magyarországon egyedül büszkélkedhet a miskolci gazdászképzés: a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karához tartozó Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet elnyerte a Jean Monnet Kiválósági Központ (Centre of Excellence) címet. A jelentős erkölcsi elismerés mellett anyagi támogatást is élvez ennek révén az intézet, egyebek mellett a hallgatói mobilitást növelő programokat, elismert külföldi előadók meghívását és az európai integrációs folyamattal kapcsolatos további kutatásokat finanszírozzák.
Kiválósági Központ az Egyetemen
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Magyarországon elsőként nyerte el a Miskolci Egyetem Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete a Jean Monnet Kiválósági Központ címet. Az Európai Unió felsőoktatási intézményeinek elitjéhez való csatlakozással nem csupán a miskolci campusnak és gazdaságtudományi karának presztízse, hanem az itteni képzés és a gazdászhallgatók versenyképessége is jelentősen megnő.