Az év első félévében végzett közös ellenőrzések tapasztalatait értékelték a regionális adó- és vámhatóság képviselői az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságán Egerben.
A két hatóság közös ellenőrzéseit ez évtől megújított együttműködési szerződés szabályozza, melynek keretében a nyugtaadási kötelezettség teljesítését, árueredet- vizsgálatot, és a foglalkoztatás szabályszerűségének ellenőrzését végzik az adó- és vámhatóság revizorai, valamint adókötelezettség ellenőrzése során – ki-ki saját hatáskörében eljárva –, de együttesen jelennek meg az adózóknál. Visszatérő közös terület az olcsó távol-keleti ruha, cipő és jövedéki termékekkel kereskedők vizsgálata. Az önálló ellenőrzések során szerzett mindazon információkat, amelyek a másik hatóság hatáskörébe tartozó jogsértésre utalnak, interneten cserélik ki, így nem ritka, hogy az egyik adóhatóság ellenőrei után rövid idővel a másik adóhatóság revizorai is megjelennek az adózóknál. Az év második felében tovább bővül a közös ellenőrzések és információk cseréjének a köre, többek között közös áfaellenőrzések, továbbá a személygépkocsik importjának, valamint az exportügyletek valódiságának vizsgálata szerepel a tervek között. A tapasztalatok szerint ugyanis az állami bevételek megrövidítésének még mindig ezek a kedvelt területei, ahol nem egyszerűen adóeltitkolás, de a mások által megfizetett adók költségvetésből való elvonására való törekvés érhető tetten.
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága