Ugrás a tartalomra

Újabb vereség

Létrehozva
Továbbra is pont nélkül szerénykedik az első osztályú bajnokságban a DVTK labdarúgócsapata. A diósgyőriek a végső győzelemre is esélyes Zalaegerszeg otthonában Farkas Norbert kiállításáig tartották magukat, de a végén a 15 perc alatt bekapott három gól eldöntötte a bajnoki sorsát.
Nem hozott szerencsét az új idegenbeli mez a DVTK számára a harmadik fordulóban, ugyanis: Zalaegerszeg – DVTK 4:1. Az örökké bizakodó és a csapatért bárhová utazó diósgyőri szurkolók talán az elmúlt szezon összecsapására gondoltak a bajnoki elején, hiszen rögtön egy vendégszöglettel kezdődött a helyzetek sora, mely után Vámosi csak centiket tévedett fejesével. Ám gólt a 17. percben szinte első támadásuk során a zalaik szereztek: Tóth Norberthez kerül a labda, aki lövőhelyzetbe hozza társát, és a háríthatónak tűnő lövést mégsem lehet hárítani: Pekic a gólszerző. Pár perc játék után a diósgyőri Lakatos előtt adódik egy szép kényszerítő után lövési lehetőség, ám a fiatal játékos ezúttal nem örülhetett.
Örülhetett viszont Douva Halidou az első fél óra végén, hiszen váratlanul leadott lövése 1:1-re igazította az eredményt. Majd következett a 65. perc, amely eldöntötte a találkozó sorsát. Farkas Norbertet ugyanis kiállította a játékvezető. Ezt természetesen a csapat és a támadó játék bánta, Simon helyett Kállai érkezett, de vele sem tudta feltartóztatni a DVTK a szárnyakat kapó zalai csapatot.
Négy perccel később Tóth Norbert szögletét Waltner csúsztatta Köteles kapujába. 80. perc. Ívelés érkezik a diósgyőri kapu elé, ahol egy tizenegyest ér Lakatos lökése. A büntetőt újra Waltner váltotta gólra. Öt perccel a vége előtt egy szögletből indul egy újabb hazai akció, és egy fejes góllal ér véget, így alakul ki a végeredmény: ZTE-DVTK 4:1.
A most érthető okokból csak előre tekintő DVTK egy újabb nehéz mérkőzésre, az MTK ellenire készülhet a következő fordulóban.