Ugrás a tartalomra

A régészeti feltárás miatt csúszik a kivitelezés

Létrehozva
Befejeződött a régészeti feltárás a Széchenyi negyedben épülő parkolóház területén, így nincs akadálya, hogy napokon belül elkezdődjön az építkezés.
Mint arról korábban beszámoltunk a régészeti feltárás során második századi kvád településre találtak a Herman Ottó Múzeum régészei. A tárolóvermek, kemence, agyagkilelő helyek mellett rengeteg tárgyi emlék is előkerült ebből a korból. Emellett más, későbbi korokból is sok érdekességet találtak, például egy kötőanyag nélkül készült mészkőkutat. Szörényi Gábor, az ásatást vezető régész érdeklődésünkre elmondta, befejeződtek a feltárások, szerdán átadták a területet a beruházónak. Közben még újabb kutakat és tárgyakat is találtak az ásatás során.
Albert István, a Széchenyi negyed beruházásának képviselője kérdésünkre megerősítette: a hónapokig tartó régészeti feltárás némi csúszást fog okozni a parkolóház átadásában. A holtidőt is kihasználták azonban, szerződést bontottak a generálkivitelező céggel, ugyanis több probléma is felmerült. A kitűzött határidőkhöz képest csúszott a kivitelezés, és nem fizette ki a cég az alvállalkozókat. Új generálkivitelezőt nem kerestek, egy mérnöki csapat összeállítása után maga a beruházó fogja a munkálatokat vezetni. A helyi cégekről viszont jó tapasztalataik vannak, így elsősorban őket preferálják alvállalkozóként, a szerkezet kivitelezőjével már meg is kötötték a szerződést. A parkolóház tizenkét hónap alatt készül majd el, és a 320 körüli parkolóhely mellett egy kézi autómosó is helyet kap benne. Ezzel párhuzamosan készül a B épület, amelynek az alapozási munkálatai már elkészültek. Ezek befejezése után a parkolóház elé tervezett irodaház lesz a következő épület a negyedben, amelyet elkezdenek építeni. Az első, A épület gyakorlatilag készen van, elindult a használatbavételi eljárás. Várhatóan szeptembertől már elkezdődhetnek a beköltözések, az épületben minden lakás és üzlet elkelt.
H. I.