A műanyag palackokba vizet töltenek a leendő űrkutatók, majd maximum hét bar nyomást pumpálnak, és egy speciális állvány segítségével útjára bocsátják a szimbolikus űrrakétát. A vízirakétát egyébként ellátják irányítószárral is, hogy ne pörögjön, valamint orrkúppal is, hogy a légellenállás kisebb legyen. Az űrtáborban két éve állították fel a 62 méteres rekordmagasságot. Sándor Ferenc, a 14. Magyar Ûrtábor szervezője azon szerencsés kevesek közé tartozik, akik személyesen láthatták az eddigi világcsúcsot, amikor több, mint 400 méter magasra szállt a vízirakéta.
Ebben az évben 25-en űrtáboroznak Miskolcon, illetve Bükkszentkereszten szerte az országból. Öten a határokon túlról érkeztek, és vannak olyanok is, akik pályázaton nyerték el a táborozási lehetőséget. Új kutatási témára októberig lehet jelentkezni, komoly fődíjért. A győztes akár egy amerikai űrtáborozási lehetőséget is nyerhet.
J. I.