Ugrás a tartalomra

Gondban a kórházak az ügyelet miatt

Létrehozva
Míg a júliustól megváltozott ügyeleti rendszer az egészségügyi dolgozóknak a korábbiaknál elvileg kedvezőbb feltételeket biztosít, addig a kórházakra nagy terheket ró a szinte utolsó pillanatban kihirdetett törvény betartása. Az akut szakemberhiány és a nyári szabadságok miatt ugyanis alig van ember, az ügyeletet pedig már két hónappal előre beosztották.
Leghamarabb ősztől tudják betartani a júliustól hatályos törvényt a kórházak, már ami az ügyeleti rendszer átszervezését illeti. A vonatkozó törvény július 1-től kötelezi az egészségügyi intézményeket, viszont csak néhány nap állt rendelkezésre a felkészülésre. A feladat megoldását nehezíti, hogy a kórházak már több hónappal korábban elkészítették szabadsági ütemezésüket. A Semmelweis Kórházban a pályázati pénzből kialakított sürgősségi egység jelent átmeneti megoldást.
A leépítéseket nem számolva nyáron jóval kevesebb a rendelkezésre álló munkaerő, így az ügyeleti beosztást ilyenkor két hónapra előre el kell készíteni. Ráadásul a szigorúbb feltételek szerint most már csak többlet-munkaerővel lehet megoldani az ügyeletet. A törvényi szabályozás lényege ugyanis, hogy a munkáltató által meghatározott helyen munkavégzésre képes állapotban történő rendelkezésre állás (ügyelet) teljes egészében munkaidőnek minősül.
M. B. L.