Idén nyolcadik alkalommal elevenedett meg Nagy Lajos király udvara a diósgyőri várban. A középkori forgatagon hazai és határon túli csoportok részvételével lovagi bajvívásokat láthatott a közönség, bemutatkoztak középkori mesterségek, hajdani játszóteret próbálhattak ki a gyerekek, és idén is ellátogatott Diósgyőrbe Kassai Lajos világrekorder lovasíjász.
A vár szombaton 10 órától nyitotta meg kapuit, középkori kirakodóvásárral, mesterségek bemutatójával, korabeli zenével, gólyalábasokkal és korhű ruhába öltözött udvarnéppel, vásári jelenetekkel.
A lovagi tornák mindkét napon délelőtt és délután várták a közönséget. A Csallóközi Lovasíjászok ez alkalommal a 907-ben lezajlott pozsonyi csata 1100 éves évfordulója előtt tisztelegtek bemutatójukkal. A Visegrádi Szent György Lovagrend a cseh Memento Mori nehézpáncélos harci csapattal együtt mutatkozott be. Idén is benépesítették a várárkot a Diósgyőri Aranysarkantyús lovagok, a Füzéri Várvédő egyesület tagjai, és a Diósgyőri Szabir Lovasíjászok.
Tovább fokozta a korabeli hangulatot az Esztenás Együttes koncertje, a vendégek idén is ajándékba - illetve a belépőbe számítva - kapták a babgulyást, a kis kerámiatálkában, amihez most perec és jégkrém is járt.