Mint elhangzott, a tartalmat illetően, az eredeti célkitűzések szerint arra törekednek, hogy több legyen az irodalom, művészet, és kevesebb a közélet. Elsősorban a kortárs kultúrát szeretnék gondozni, kritizálni - de soha nem „gyilkos éllel”, inkább építő jelleggel. Újdonság a 16 oldalas képregény, Rejtő Jenő: Piszkos Fred című művének feldolgozása, amely elsősorban a fiatalabb korosztály érdeklődésére tarthat számot. Fontos feladatuknak érzik a tehetséggondozást, erre több műhelyt is működtetni kívánnak.
A Petró-ház-ban (Miskolci Galéria) kialakított szerkesztőségben rendszeresen tartanak fogadóórákat, lesznek irodalmi délutánjaik és egyéb rendezvényeik, s emellett is több módon, rendezvénnyel viszik majd el a lapot az olvasókhoz. Zemlényi Attila és társai olyan alkotóműhelyt szeretnének kialakítani a folyóirat körül, amely meghatározó befolyással, kisugárzással bír a város és a régió szellemi életére. Jövő évben hat lapszám megjelentetését tervezik, céljuk, hogy a MÛÚT rövidesen havilapként jusson el az olvasókhoz.