Ezt követően, második ütemben épül a 26-os útról leágazó elkerülő, amelyet a 27-es útig építenek meg ebben az ütemben több, mint három kilométer hosszan, 3,8 milliárd forintért. Ezen a szakaszon kell megépíteni a Sajón és a Szuha patakon átívelő hidakat, de ez az útszakasz bekapcsolja Edelényt is a térség gazdasági vérkeringésébe. A harmadik ütem innen a mucsonyi elágazásig tart, hat kilométer hosszú, és 2,7 milliárd forintba kerül. Az elkerülő út megépítésére létkérdés Sajószentpéter életében dr. Faragó Péter szerint. Mint mondja az átmenő forgalom elképesztő és elviselhetetlen, ugyanakkor az elkerülő megépítésével lehetőség nyílik a történelmi városmag felújítására is.
Gyárfás Ildikó kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően bővülhet a BorsodChem ipari parkja, ami munkahelyeket teremt majd. Az önkormányzat egy olyan ipari park jellegű területet alakít ki, ahová elsősorban gépgyártó, és ahhoz kapcsolódó beruházásokat szeretnének letelepíteni.
Gúr Nándor a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormánydöntés értelmében a következő két esztendő legnagyobb szabású közúti beruházása történik meg megyénkben.
H. I.