Csaknem 30%-kal nőtt júniusban a gabonafélét termelői ára – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az ipari növények esetében csaknem 13 százalékos volt a drágulás, ezen belül az olajnövények termelői átlagára ötödével növekedett. A burgonya ára júniusban tizedével lett magasabb, az év első hat hónapját tekintve viszont már több mint 50%-kal emelkedett. A zöldségfélék viszont 14%-kal olcsóbbak, mivel az idényjellegű zöldségeket a megszokottnál korábban takarították be. A gyümölcsöknél szintén 10%-kal nőtt, ez az arány leginkább a meggy drágulásának köszönhető, amely kilója a termelőknek tavaly óta harmadával kerül többe. A vágóállatok viszont olcsóbbak lettek, a sertés és a baromfi ára is több mint 10%-kal csökkent. Az agrártermékek átlagát tekintve az árak tavaly júniusihoz képest 6,5%-kal emelkedtek.