Szombatig tart a PhD-hallgatók 6. nemzetközi konferenciája a Miskolci Egyetemen. A tanácskozásra 11 országból érkeztek doktorjelöltek.
Több mint 400 előadó jelentkezett a Miskolci Egyetem PhD-hallgatóknak szervezett nemzetközi konferenciájára. A fokozat megszerzéséhez ugyanis nemcsak a disszertációjukat kell megírniuk a doktorjelölteknek, elért kutatási eredményeikről tájékoztatniuk kell a tudományos közvéleményt is.
– Nagyon érdekes élmény, hogy itt lehetőséget kapunk arra, hogy tapasztalatot cseréljünk és hogy megtudjuk, a témáink hogyan kapcsolódnak más országokhoz – mondja Krzysztof Maciejewski, aki a lengyel Copernicus Egyetemről érkezett.
Az angol nyelvű előadásokkal idén mezőgazdasági, bölcsész, közgazdaságtani, mérnöki-, természet- és orvostudományi illetve jogi szekcióban lehetett bekerülni. A szekciók elnöki tisztét a Miskolci Egyetem tapasztalt oktatói töltik be, akik tudják, milyen fontosak a miskolci konferenciához hasonló alkalmak pályájuk elején tartó, még kevésbé ismert fiatalok számára. A szekcióülések csütörtökig tartanak. A résztvevők csak szombaton utaznak haza, így megismerkedhetnek Miskolcal és környékével is.
P. A.