Ugrás a tartalomra

Város lesz Alsózsolca

Létrehozva
Alsózsolca augusztus 19-től már a büszke városi rangot viseli. Ezen a napon tartják a helyi Közösségi Házban a település városavató ünnepségét.
Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke avatja fel Borsod megye legfiatalabb városát. Dr. Szabó Péter, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium szakállamtitkára pedig átadja a város jelképes kulcsát.
A vasárnap délután fél 5-kor kezdődő ceremónián köszöntőt mond Fedor Vilmos országgyűlési képviselő, dr. Ódor Ferenc, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat elnöke és Broda László, Pelsőc (Szlovákia) testvértelepülés polgármestere.
A hivatalos rész után kezdődik a vigadalom: mazsorettek, művészeti csoportok, táncegyüttesek, fúvószene szórakoztatja a közönséget, majd a Miskolci Dixieland Band, valamint a Három Tenor koncertjét élvezhetik az újdonsült városlakók. Augusztus 20-án délután 3-tól ökumenikus istentiszteletet és kenyérszentelést tartanak a Közösségi Házban, este 7-től pedig „Ezek a fiatalok” címmel nosztalgia estet rendeznek.
A városavatóhoz kapcsolódik az Alsózsolcai Alkotók kiállítása és az Alsózsolcai pillanatok fotókon című tárlat is, melyek augusztus 31-ig tekinthetők meg.