Ugrás a tartalomra

Megmozdult a lakáspiac

Létrehozva
Felpezsdítette Miskolc ingatlanpiacát a közeledő tanévkezdés. Egyre több szülő vesz lakást egyetemre készülő gyermekének, akik pedig nem jutottak be a kollégiumokba, azok pedig albérletet keresnek.
Júliustól októberig Miskolc ingatlanpiacán is érezhető az egyetemi tanévkezdés hatása. Általában a ponthatárok közzététele után indul a lakásvadászat. A több ezer, idegen városból érkező hallgató meghatározó tényezője az ingatlanpiacnak, akkor is, ha csak tíz hónapra keresnek maguknak szállást. Míg néhány évvel ezelőttig inkább az albérletek voltak kelendőek, ma sok szülő inkább megvásárolja gyermekének a lakást.
A lakásvásárlók biztosan nem lesznek veszteségesek, sőt, általában nyernek az üzleten, mert ötéves távlatban legrosszabb esetben is stagnál az ár. Persze elsősorban az egyetemhez vagy a belvároshoz közeli, jó közlekedéssel rendelkező, kisebb alapterületű, maximum 50-60 négyzetméteres panel- és téglalakásokat könnyű ilyenkor el- és kiadni. Egy kétszobás lakás fekvésétől és állapotától függően egy hónapra körülbelül 30 ezer forintért bérelhető ki.
P. A.