Szerdáig hozzák meg döntésüket a felsőoktatási intézmények arról, hogy kik kezdhetik meg szeptemberben tanulmányaikat a júliusban felvettekkel együtt. Augusztus 13. volt a határidő a pótfelvételi jelentkezési lapok leadására. A Miskolci Egyetem 580-600 főt tud felvenni a pótfelvételi eljárás keretében.
A ponthatárokkal együtt arra is fény derült július végén, hogy melyik intézményekben és milyen szakokon van még „üresedés”. Ide jelentkezhettek azok, akik nem jutottak be sehová vagy egyáltalán nem jelentkeztek a felsőoktatásba. A törvényi előírás szerint a pótfelvételiknél már csak költségtérítéses képzésre lehet felvenni hallgatókat, de ebben az évben kivételt tett az Oktatási Minisztérium, látva, hogy bizonyos szakokat nem sikerült feltölteni az első körben. Így tehát az olyan szakok, ahova kevesen jelentkeztek, ott államilag támogatott képzésre is lehetett jelentkezni. A Miskolci Egyetem kilenc kara közül nyolcon, összesen 60 szakon hirdetett meg pótfelvételi lehetőséget.
A felvételről vagy elutasításról a felsőoktatási intézmények döntenek, és szeptember első napjaiban értesítik a jelentkezőket. Azok az érettségizett fiatalok, akik egyetlen egyetemre vagy főiskolára sem nyertek felvételt, önkormányzati és alapítványi szakközépiskolákban, valamint szakképző iskolákban is szerezhetnek szakmát.