Biztonsági okokból idén első alkalommal nem a diósgyőri vár, hanem a Városház tér szolgál majd az augusztus 20-ai tűzijáték helyszínéül. Programok azonban a várban is lesznek, ahol a Kistücsök Ütősegyüttes fellépésével indul az ünneplés, reggel 10 órakor. Ezt követően ukrán és szlovák vendégművészek szórakoztatják a közönséget, majd fellép a Szinvavölgyi Néptáncegyüttes, a Miskolci Ifjúsági Fúvószenekar, a Városház téren pedig a tűzijáték előtt a Miskolci Ütősegyüttes ad koncertet. Az ünnepi megemlékezések azonban már egy nappal korábban, augusztus 19-én megkezdődtek: a Szent István téren fél 11-től Simon Gábor országgyűlési képviselő mondott ünnepi beszédet, fél 12-kor a hagyományos kenyéráldás következett a selyemréti Szent István-templomban, ahol Káli Sándor emlékezett meg államalapításunk és az új kenyér ünnepéről.