Ugrás a tartalomra

Dolgos nyár vége a rendőröknek

Létrehozva
Szeptember az iskolakezdés mellett a nyári szabad- ságolási időszak végét is jelenti. A nyár utolsó és az ősz első hónapja a rendőrségnek is több munkát tartogat, hiszen a szabadságról hazatérők, és az egyre több munkába induló miatt jelentősen megnő a forgalom Miskolc útjain.
A Szilágyi Dezső Utcai Általános Iskola környéke egyelőre még kihalt. Szeptembertől azonban újra gyermekzsivaly tölti majd meg az intézmény udvarát, a tanítás megkezdése előtt és az utolsó órák után pedig rengeteg kisiskolás indul majd gyalog a közeli buszmegálló felé. Rájuk persze sokkal jobban oda kell figyelniük majd az autósoknak is, hiszen a kicsik gyakran figyelmetlenül, nem kellő körültekintéssel lépnek le az úttestre. A gyermekek biztonságát a városi kapitányság idén is járőrökkel igyekszik biztosítani.
Nem csak az iskolakezdés miatt van több dolguk a rendőröknek augusztus végén és szeptember elején. A nyár utolsó és az ősz első napjaiban a forgalom is jelentősen megnő Miskolc útjain, mivel ilyenkorra a legtöbben már hazaérnek a nyaralásból, és reggelente újra dolgozni indulnak – délután pedig a munkahelyükről hazafelé tartók nagy száma okoz lassabb haladást, esetleg dugókat a borsodi megyeszékhelyen. A zsúfoltabb utak pedig több veszélyforrást is jelentenek a sofőröknek, amit jól mutat az elmúlt hétvége baleseti statisztikája: szombat-vasárnap ugyanis összesen 8 sérüléssel járó baleset történt Miskolcon, amelyből hármat ittas sofőr okozott.

petruskó