Az új, öninformációs álláskereső rendszer kezelőfelületével ismerkedett Bajnai Gordon és Lamperth Mónika az edelényi munkaügyi kirendeltségen. A rendszer kialakítását uniós forrásokból finanszírozták, a cél pedig az, hogy a hátrányos helyzetű régiókban minél többen juthassanak munkához.
Bajnai Gordon szerint az új rendszer és a foglalkoztatási programok csak az első lépcsőjét jelentik annak pályázatsorozatnak, amelynek keretében év végéig mintegy kétszáz pályázatot írnak ki, összesen több mint ezermilliárd forint értékben. Az Edelényben bemutatott Start, Start Plusz és Start Extra-program a kismamák gyes és gyed utáni, illetve az elbocsátott közalkalmazottak újbóli munkába állását igyekszik elősegíteni, a Lépj egyet előre! Pedig az általános iskolai végzettséggel nem rendelkező felnőtteknek ad lehetőséget a tanulásra.
A megyei munkaügyi központ adatai szerint van javulás a foglalkoztatottak számában, ez a növekedés azonban sajnos nem jelentős. Pozitív, de nem elégséges – mondja a szakember. Éppen ezért van szükség a már működő és az újonnan induló uniós foglalkoztatást segítő és képzési programokra, amelyekre 2008 végéig összesen mintegy 35 milliárd forint jut majd.
petruskó