Komoly segítséget ígér a szaktárca az egészségügyi intézményeknek szeptemberben, az Egészségügyi Minisztérium azonban nem differenciálatlan költségtámogatást kíván nyújtani. Intézményenként vizsgálják meg a teendőket, hiszen a megközelítőleg 130 kórházból mintegy 30-40 halmozott fel adósságot. Az adósok „élvonalában” egyaránt szerepel súlyponti és városi fenntartású kórház, egyetemi klinika is, s ebből azt a tapasztalatot szűrték le, hogy a jelentős adóssággal küzdő intézményeket három csoportba lehet osztani. Az egyikbe azok tartoznak, amelyek szinte évtizedek óta adósságokat halmoztak fel, s bár időközben konszolidálták őket, azóta újabb adósságokat gyűjtöttek. A második csoportba azokat az adós kórházakat sorolták, amelyeknek adaptációs problémái vannak. Ezeknél elsősorban menedzselési gondok vannak, vagyis megoldható, rendezhető a finanszírozás, de még nem tették meg a megfelelő lépéseket. A harmadik körbe pedig azokat az egészségügyi intézményeket helyezték, amelyek már megkezdték az alkalmazkodást, s úgy tűnik, hogy szinte maguktól rendezni fogják a problémáikat. A szaktárca álláspontja szerint az ellátó rendszerben vannak tartalékok, ezért szeptemberben ebből a forrásból kívánnak segíteni a kórházakon.