A Miskolci Egyetem rektorának és a BOKIK elnökének koccintása egy eddig is jól működő, de a jövőben még szorosabb intézményközi kapcsolat megújítását jelzi. Az universitas és a kamara vezetői ugyanis egy olyan együttműködési megállapodást írtak alá, amely többek között a kutatás-fejlesztés, valamint a felnőtt- és a felsőfokú szakképzés terén igyekszik előremozdítani a régió gazdaságát és oktatását. Az egyetem és kamara között már eddig is jó volt a kapcsolat, hiszen a miskolci campus komoly szakemberutánpótlási bázist jelent a helyi vállalkozásoknak, az egyetemnek pedig a szakképzés területén, és a valós munkaerőpiaci igények felmérésében nyújthat segítséget a BOKIK. Ezeknek az információknak a birtokában az universitas vezetői a vállalati oldal igényeihez tudják igazítani a képzéseiket, a kamara pedig össze tudja fogni a helyi cégeket és egyfajta közvetítő szerepet is betölthet közöttük és az egyetem között. Az együttműködési megállapodás aláírásakor mind Bihall Tamás, mind pedig Patkó Gyula hangsúlyozta, hogy nem egy protokolláris összefogást, hanem egy, a gyakorlatban is jól működő kapcsolatot kívánnak kialakítani, amely tettekkel igyekszik tenni a város és a régió gazdaságáért.
petruskó
petruskó