Ugrás a tartalomra

Évfolyamtalálkozó a gépészeknél

Létrehozva
A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Karán minden év augusztusának utolsó szombatján összegyűlnek a 10, 20, 25, 30, 35, 40, 45, 50 éve végzett diákok. E találkozó nyilvános ünnepi egyetemi szenátus-üléssel kezdődik, ahol a – Nehézipari Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Karán – ötven éve végzettek aranydiplomát kapnak.
A diplomaátadás után a volt hallgatók a korábbi tantermekben, előadókban találkoznak és itt már tankör és évfolyam szinten elevenítik fel az emlékeket. Attól függően, hogy kinek-kinek mennyi idő telt el a végzés óta, mások az élményei, hisz más környezetben dolgozott, mások voltak a történelmi és gazdasági feltételek.
Az idők szavát követve a Gépészmérnöki Kar megváltoztatta nevét, ma Gépészmérnöki és Informatikai Kar néven várja az új hallgatókat. Egyetemi szinten gépészmérnökök, műszaki menedzserek és műszaki informatikusok, főiskolán gépész- és villamosmérnökök, programozó matematikusok, műszaki szakoktatók végeztek az idén. Õk a kifutó évfolyamok, hisz 2005 őszén elindult a kétciklusú képzés – a bolognai folyamat – első lépcsője, elindultak az alapképzések (Bachelor of Sciences, BSc) első évfolyamai. Várhatóan 2009-ben pedig elindulnak a mesterképzések (Master of Sciences, MSc) is.