Minden eddiginél több, összesen 359 filmet neveztek idén a Fiatal Filmesek Nemzetközi Fesztiváljára. A szeptember 16. és 23-a között zajló miskolci filmes seregszemle a korábbi évekhez hasonlóan ingyenes rendezvény. Az idei CineFestre 97 nevezés érkezett Magyarországról, az Egyesült Államokból 65, Németországból pedig 47 fiatal filmes küldte be munkáját. Érkeztek alkotások Azerbajdzsánból, a Fülöp-szigetekről és Bolíviából is. Nagyjátékfilmek, kísérleti és kisjátékfilmek, dokumentumfilmek és animációs alkotások egyaránt versenyeznek idén is. A jelentkezőknek két kritériumnak kellett megfelelniük: csak olyan alkotásokkal lehetetett versenybe szállni, melyek 2005. január 1-je után készültek, és rendezőjük a film készítésekor nem töltötte be a 35. életévét. Az 1,6 millió forintos összdíjazású fesztivál szervezői arra törekszenek, hogy a nemzetközi zsűri is főként a fiatal filmes generációt képviselje. Az idén „Roma-kép – Romák a kamera mögött és előtt” címmel külön versenyprogramot is indítanak a szervezők.