Közös évfolyamtalálkozót tartottak a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán végzettek. A legfiatalabbak 10 éve, a legidősebbek pedig 50 éve vehették kezükbe a végzettségüket igazoló oklevelet. Az ünnepélyes találkozón aranyokleveleket, becsületdiplomákat és kari kitüntetéseket adtak át az egykori hallgatóknak.
1957-ben 157-en kaptak diplomát a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki Karán. Az akkori hallgatók a legellentmondásosabb történelmi helyzetben kezdték meg munkájukat, és a forradalom viszontagságai alatt készítették el diplomamunkájukat. Olyanok is részt vettek a találkozón, akik a forradalom miatt nem 1957-ben kapták meg oklevelüket, hanem több éves késéssel, őket becsületdiplomával ismeri el a campus. Most 71 aranyoklevelet és 12 becsületdiplomát osztott ki az egyetem.Az aranydiplomások önéletrajzi írásaiból megjelenik a találkozó idei évkönyve, mely nemcsak visszatekintés, de előremutatás a mérnök hallgatóknak is. Az 50 éve végzettek tudományos társaságokban, szakmai szervezetekben végeztek és végeznek eredményes munkát. Ezekben a szervezetekben őrizték meg a korábbi egyetemi kapcsolatokat, segítették egymást az újabb sikerek és szakmai tapasztalatok elérésében, az évfolyamtalálkozón pedig ezt osztják meg az egyetemmel és a jövő generációjával is.
lénárt