Előbbi ezidáig nem fellebbezett az elutasító határozat ellen, információk szerint az anyagiak hiánya miatt erre nem is fog sor kerülni. A BEAC Kft. többségi tulajdonosi képviselőjeként, dr. Muszbek Mihály Miskolcra kívánja költöztetni sportszervezetét. A cég fellebbezett az elutasító határozat ellen.
- Nem változott semmi, már ami a célunkat illeti, a BEAC Kft. Miskolcra kívánja áthelyezni működési területét, és ebben a városban akarja tovább folytatni élvonalbeli szereplését - erősítette meg korábban jelzett szándékát dr. Muszbek Mihály. - Ennek érdekében benyújtottuk fellebbezésünket a minősítő bizottság első fokon hozott határozata ellen, és várjuk, hogy a másodfokon eljáró testület döntést hozzon ügyünkben. Úgy határoztunk, hogy mégis inkább profi csapatként folytassuk a küzdelmeket az első osztályban, immár új helyszínen, Miskolcon, a Diósgyőr örökébe lépve. Ha minden jól megy, akkor a jövő hét vége felé egy miskolci sajtótájékoztatón számolunk be a további terveinkről.